SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: vállalkozás, szolgáltatás, szövetségMikuláspiac - népszerű a képzett télapóAz utóbbi időben megszaporodtak a szezonális, gyakran "bóvli-mikulásokat" alkalmazó vállalkozások. A gyors pénzszerzés reményében sokan kölcsönzött jelmezben, megfelelő szaktudás nélkül járnak házról-házra. Bár az OKJ-s mikulásképzés még várat magára, a profi cégek komoly tesztekkel szűrik, és tréningeken képezik a télapónak jelentkezőket. Hazánkban az 1990-ben alapított Magyar Mikulás Alapítvány próbálkozott először télapó közvetítésével. Az első év meglepetés volt a szervezők számára, ugyanis az olcsón, szinte ingyen házhoz hívható mikulásokra akkora volt a kereslet, hogy az alapítvány nem tudta teljesíteni az összes megrendelést. Halász Etelka, a Magyar Mikulás Alapítvány kuratóriumának elnöke ekkor döntötte el: vállalkozást alapít és megemeli a szolgáltatás árát. Mint mondja, bármennyit fizetünk a mikulásért, csodát várunk, csoda pedig pénz nélkül nincsen.A beérkező megrendelések száma a kezdeti, tömeges érdeklődés óta erősen változó. Az elnök szerint a dolog valószínűleg hófüggő: tavaly például, az enyhe időjárás miatt igen kevés mikulást rendeltek. Emellett az alapítvány helyzetét komolytalan, bóvli-mikulásokat közvetítő cégek is nehezítik, hiszen a csupán a pénzszerzésre törekvő vállalkozások - amellett, hogy alacsony színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak - elszívják a megrendeléseket. Halász Etelka szerint tíz alatti azon cégek száma, amelyek komolyan veszik a munkát, és télapóik nem pizzafutár-módjára mennek házhoz. ![]() OKJ-s mikulásképzés indulhat jövőre Bár a Bál-na produkciós Kft. is szembesült a kontár télapók problémájával, emiatt nem csökken megrendeléseik száma. A cég tizenhat éve foglalkozik rendezvényszervezéssel, mikulás-szolgáltatást pedig tizenhárom éve nyújt. Megrendeléseik száma százas nagyságrendű. Bálint György ügyvezető igazgató szerint az utóbbi négy-öt évben "gyorsult fel a műfaj"; amikor cégük belevágott a télapó-kölcsönzésbe, még nem volt divatos dolog mikulást bérelni. Manapság már rengeteg vállalkozás, és "feketéző mikulás" van a piacon, az ügyvezető szerint azonban a Bál-na Kft. nem konkurál a minőségről megfeledkező, néhány napos szerencselovagokkal. "Nem érezzük, hogy ezek a cégek veszélyt jelentenének ránk, tapasztalataink is azt mutatják, hogy megrendelőink számára fontos a minőség. Nagyszámú visszatérő kuncsaftunk mellett sok új megrendelőnk is van. Többségük más vállalkozásnál is próbálkozott már, ám nem voltak megelégedve a szolgáltatás minőségével". A Mikulás Alapítvány tizenöt-húsz télapóval dolgozik egy szezonban, őket körülbelül másfélszer ennyi manó, hótündér, krampusz és jelmezkészítő segíti. A mikulás-csapat saját jelmezben dolgozik, ugyanis a szervezők tapasztalata szerint az egy kaptafára gyártott bolti ruhák rosszabb minőségű anyagból készülnek, kevésbé mutatósak. A télapó-szolgáltatás megszervezése ezzel együtt nem olcsó, egy mikulás közvetítése az elnök szerint tizenöt-húszezer forintjába kerül az alapítványnak.A kontár mikulás csak a pénzszerzésre törekszik; öltözéke, beszéde, előadói képessége nem megfelelő. Mivel már a legapróbb hiányosság is a hitelesség rovására megy, fontos, hogy jó minőségű jelmez legyen a télapón. Szarvashiba, ha a palást alól előbukkan a tornacipő, vagy műszőrméből készült szakáll borítja a mikulás arcát - összegzi a rossz mikulás ismérveit Halász Etelka. Minden hiba a hitelesség rovására megy Bálint György, a mikulás-szolgáltatást is kínáló Bál-na Produkciós Kft. ügyvezető igazgatója hasonló véleményen van: "Nagy gond,hogy nincsen egységes minősítési rendszer a piacon, éppen ezért a Mikulás Alapítvánnyal és a nagykarácsonyi Mikulással együtt tavaly létrehoztuk a Magyar Mikulás Szövetséget és elhatároztunk, hogy OKJ-s képzést dolgozunk ki". A szövetség tagjai idén megteremtették az alapokat; reményeik szerint jövőre már lesz lehetőség akkreditált mikulás-képesítés megszerzésére, így a megrendelők biztosan minőségi szolgáltatást kaphatnak majd. Bár a télapó tanfolyam még nem indult el, a Bál-na Kft.-nél már szakszerűen képzik a leendő alkalmazottakat. A jelentkezők elméleti és gyakorlati felvételi vizsgán esnek át. Aki megfelelő eredményt produkál, részt vehet a gyermekpszichológusok, rendezők, színészek, sminkesek segítségével megtartott felkészítő tanfolyamon. A kurzuson nagy hangsúlyt fektetnek az általános ismeretek (Szent Miklós legenda, versek, gyermekdalok) áttekintésére, és a gyakorlati, szituációs gyakorlatokkal színesített képzésre. ![]() Élesben is tesztelik a télapó-jelölteket Az alapítványnál ugyancsak szigorúak a felvételi és képzési követelmények: a feladatra alkalmatlan jelentkezők nem kerülhetnek be a mikulás-csapatba. A jelölteknek ajánlással kell rendelkezniük, továbbá képesnek kell lenniük a klasszikus télapó-szerep betöltésére. Az önkéntesek egy tanfolyamon is részt vesznek, ezt követően pedig teljesítik az egyre nehezedő próbafeladatokat. Ez után dől el, alkalmasak-e a "tisztség" betöltésére. Ha kiderül, hogy a jelentkezőt pénzszerzés motiválja, azonnal eltanácsolják - az alapítvány önkéntesei egyébként sem keresnek sokat. Halász Etelka szerint mikulásaik többsége szívügyének tekinti a feladatot és inkább a kaland, mintsem a pénzkeresés vezérli őket. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
csere lászló zoltán 2010. március 19. péntek, 16:42 Csere László vagyok Debrecenből 34 éves s szeretnék a télapó képzéssel kapcsolatosan érdeklődni mert fontosnak találom a jó szakembereket lényeges a motiváció sokat gondolkotam s őrülnék ha éppen én is lehetnék télapó szívűgyemnek tekintem hogy a gyerekeknek örömet szerezhetek,s nem a pénz vagy pedig az anyagi dolgok vezérelnek inkább a kalandok. Elöre is köszönöm. Tisztelettel:Csere László! |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a kkv-k megerősödéséhez nélkülözhetetlen a kamarai érdekképviselet?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

