SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: TEÁOR, változás, törvényDecemberben véget érhet a TEÁOR-drámaA TEÁOR-számok módosításával kapcsolatos határidők változtatása, az érdemi információk hiánya egész évben bizonytalanságban tartotta a gazdasági társaságokat. Ha az Parlament elfogadja a cégnyilvánosságról szóló törvény módosítását, decemberben véget érhet a bizonytalanság. ![]() Minden korábbi átmeneti szabály és mentesség hatályát veszti Az átsorolást a jövő évi adóbevallásokkal együtt, külön nyomtatványon kell kérni, a feladatok ezzel az adóhatóságra hárulnak. A jogszabály szerint az APEH nem bírságolhatja meg a mulasztókat, a büntetést fizetők pénzét vissza kell téríteni. A mulasztási bírsággal ellentétben azonban az ügyvédi munkadíj és az eljárási illeték nem jár vissza. A képviselők a parlamenti vitanapon szorgalmazták az eljárások elektronikus útra terelését, olyan javaslatok beterjesztését javasolva a kormánynak, amely a sárga csekkes fizetés mellett az elektronikus fizetés lehetőségét is megadja. A képviselők állítása szerint "a papíralapú ügyintézés mára sok esetben az időhúzás eszközévé és a költséghatékonyság akadályává vált". (Persze elszámolási vita esetén befizetésünket csekk bemutatásával jóval egyszerűbben igazolhatjuk...) |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a reklámhirdetések alkalmazása igen egyszerű eszköze a látogatásnövelésnek?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

