SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: turizmus, fejlesztés, magyarÚj turisztikai stratégia SomogybanSomogy új, most formálódó turisztikai stratégiájáról egyeztettek a megye turisztikai szakemberei és az önkormányzatok képviselői Kaposvárott. ![]() A somogyi szálláshelyeket, szolgáltatásokat is fejleszteni kell Az egészségturizmushoz a gyógyfürdők fejlesztése, a "szelíd turizmushoz" pedig a Zselic és Dráva vidéke ad jó alapokat - vélekedett Kovács, hozzátéve, hogy Somogy speciális helyzetben van. A tervezésnél ugyanis számításba kell venni, hogy a dél-dunántúli régió mellett érintett a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet turisztikai stratégiájában is. Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke szerint Somogyban, az elkövetkező időszakban elsősorban a szálláshelyek szolgáltatásainak színvonalát valamint a turisztikai vonzerőt jelentő helyek kínálatát kell fejleszteni és bővíteni. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Önkormányzat stratégiai fejlesztési osztályvezetője közölte: az új turisztikai stratégia tervezetét egy éves egyeztető, előkészítő munka előzte meg, a végleges változat pedig novemberben kerül a közgyűlés elé. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy tavaly Magyarországon 1,1 millió regisztrált vállalkozás volt, e körön belül megközelítette a félmilliót a kkv-k száma. Az átlagos alkalmazotti létszámot és a családtagokat figyelembe véve tehát közel kétmillió embert érintett közvetve vagy közvetlenül ez a szektor.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

