SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: bank, felmérés, beruházásTovább nőtt a K&H Kkv bizalmi indexe2008 harmadik negyedévében folytatódott a pozitív tendencia, és további tizenegy ponttal, -13 pontra nőtt a K&H kkv bizalmi index értéke. Az előző mért időszakhoz képest megfigyelhető, hogy egyre kevesebben adnának a munkavállalóknak béren kívüli juttatásokat, illetve hogy a legtöbb kkv informatikai fejlesztésekbe ruházna be, ha tehetné. Mindeközben tovább növekedett azon vállalkozások aránya, melyek reálisnak tartják, hogy uniós támogatásokhoz jussanak hozzá. 2008 harmadik negyedévében ismét jelentős mértékben javult a K&H kkv bizalmi indexe, aminek következtében -13 pontos értéken zárt. Kimagasló mértékben nőtt az uniós forrásokba vetett bizalom. Míg az elmúlt negyedévben elsősorban a szolgáltatói szektor várakozásai javultak, most a másik három szektor várakozásai is közelebb kerültek a pozitív tartományhoz. A közterhekkel, gazdaságpolitikával és a hitelkamatokkal kapcsolatban az előző időszakokhoz hasonlóan továbbra is erősen negatívak a várakozások. ![]() Jellemző, hogy a nagyobb cégek pozitívabb elvárásokkal tekintenek a jövőbe: a százmillió forintnál nagyobb éves árbevételű cégek esetében történt tíz pontnál nagyobb mértékű javulás, míg az annál kisebb vállalkozások esetében alig változott az index. A részindexek tekintetében megfigyelhető, hogy a vállalkozások mintegy hetvenhárom százaléka tervez valamilyen beruházást. A legkisebb beruházási hajlandóság a kereskedelemben (hatvankilenc százalék) és a mikro-vállalkozásoknál (hetvenhárom százalék) figyelhető meg. A legnagyobb arányban továbbra is informatikai fejlesztésekre készülnek a hazai kkv-k (negyvennégy százalék), ezt követi a gépekbe (harmincnégy százalék) és a gépjárművekbe (huszonhat százalék) történő beruházás. Ami a bevezetni kívánt új termékeket illeti, a kkv-k hatvankét százaléka új belföldi piacra szánja azokat, ami jóval alacsonyabb eredmény az előző negyedévihez képest. Az utóbbi időszakban csökkent a külföldi piacok potenciáljának megítélése, annak ellenére, hogy értéke a mezőgazdaság szektorban kiemelkedően magas, száz százalékos. A finanszírozási források közül jelentős növekedést mutat a belföldi banki hitelek népszerűsége, hiszen a kkv-k fele úgy nyilatkozott, hogy venne fel belföldi hitelt. Számukra jó hír, hogy az Új Magyarország Mikrohitelek immár tízmillió forint összeghatárig, akár tíz évre rendkívül kedvező feltételekkel igényelhetők a K&H fiókjaiban. Ezen kívül egyre többen, a megkérdezettek huszonegy százaléka számít vissza nem térítendő támogatások elnyerésére is. A mezőgazdasági szektor vállalatai rendkívül nagy arányban számítanak pályázati lehetőségekre. A jövőbeni finanszírozáshoz a külföldi banki hitelek igénybevétele az előző negyedévhez képest majdnem a duplájára emelkedett. Tovább növekedett azoknak az aránya, akik reálisnak tartják, hogy uniós támogatásokhoz jussanak hozzá (ötvenét százalék a vizsgált időszakban). Az agrárvállalatok bíznak a leginkább az uniós források elnyerésében, nyolcvannyolc százalékuk tartja reálisnak a pályázati sikert. Ezen a téren a kereskedelmi cégek pesszimistábbak az átlagnál, aminek oka vélhetően az önerő hiányában és a gyakorlatlanságban keresendő. Az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos erős szkepticizmus ellenére a benyújtott pályázatok átlagos száma ismét emelkedett a kkv-k körében (a legmagasabb arányban továbbra is a mezőgazdasági szektor vállalatai nyújtanak be uniós pályázatokat). |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy álláshelyenként akár 800 ezer forintot is igényelhetnek azok a hazai munkaadók, akik legalább öt új munkahelyet hoznak létre?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

