SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: vállalkozás, kereskedelem, fejlesztésHázhoz megy az étteremTíz éve, végzős közgazdászhallgatóként egy kollégiumi szobán osztozott Perger Péter és mai üzlettársa. Mobilja keveseknek volt, így, ha pizzát akartak rendelni, a földszinti két telefonfülkénél kellett sorba állniuk, bizakodva, hogy éppen nem lesz foglalt a pizzéria vonala. Egy átlagos rendelésük húsz percig tartott, amin változtatni kellett: így jött a Netpincér ötlete. Kollégiumi szobából a garázsvállalkozásig"Közgazdászként ki akartuk próbálni a tankönyvet, így üzleti tervet készítettünk. Azért terveztünk internetalapú vállalkozást, mert volt net a szobánkban. A legelején kezdtük: a kész üzleti tervhez kivitelezőt kerestünk, aztán meglett az első öt ügyfél is, akikkel 1999. március tizenkilencedikén elindult a Netpincér" - emlékszik vissza a kezdetekre Perger és Csontos Zoltán, a Netpincér két alapítója és ügyvezetője. Az első években legtöbb energiájukat olyan partnerek felkutatása emésztette fel, akik szintén fantáziát láttak a netes rendszerben. A Netpincér klasszikus garázsvállalkozásként indult: elemcserétől kezdve a számlázásig mindent Pergerék csináltak. Az elején, két-három éven keresztül az adott éttermekbe egy, a személyhívókhoz hasonlóan működő, csipogót helyeztek ki. Ha rendeltek, azt a Netpincér ezen keresztül továbbította az éttermeknek. ![]() Mérföldkő volt a pizzaláncok megnyerése A vállalkozás kiépítésének első mérföldköve a pizzaláncok megnyerése volt. "Fontos volt, hogy a pizzériák felismerték, az új és gyors megoldás előnyeit. Olyan felületet kellett nyújtanunk partnereinknek, ami már az internet őskorában is gyors és kényelmes rendelést tett lehetővé a fogyasztók számára. Az első időszakban a nagy pizzaláncok is velünk dolgoztak, mivel még nem volt honlapjuk" - hangsúlyozta Perger. Kilépés a nemzetközi porondra 2002 után jött a következő nagy változás: a Netpincér átlépte az országhatárt, megcélozva a bolgár, német és osztrák piacot is. Mivel kalandozásaik sikeresek voltak, hálózatuk további új piacokkal, a franciával, lengyellel és csehvel bővült, romániai szolgáltatásuk pedig két hét múlva indul. Perger terjeszkedésük egyik kihívását a különböző nációk fogyasztói magatartásában látja: "A Netpincérnek fogyasztói magatartásváltozást kell elérnie. Franciaországban például közel harmincéves múltja van a házhozszállításnak, míg itthon az első házhozszállítást is vállaló étterem 1994 körül nyílt meg. Már 1999-ben meg kellett küzdenünk azzal a problémával, hogy fogyasztóink számára a pizzarendelés annyit jelent, hogy felhívja a szórólapon szereplő telefonszámot, és leadja a rendelést. Nekünk kell rávezetni az embereket arra, hogy az internetes rendelésnek számtalan előnye van. Sosem foglalt a vonal, nagyobb a választék, kényelmesebb, egyértelműbb a rendelés. Ám ezt nem lehet egy év alatt megértetni, minimum tíz év kell hozzá, ezért ott megy leginkább a Netpincér, ahol már huzamosabb ideje működik: Magyarországon és Ausztriában." Logó a távkapcsolón A Netpincérnek a hazai és a külföldi piacon összesen közel háromszázezer felhasználója van. A garázsvállalkozás kinövéséhez átgondolt stratégiára volt szükség. "Annak idején azért indultunk pizzával, mert olyan dolgot akartunk, ami kis értékű, sztenderd és jelen van az emberek mindennapjaiban. Ez a három kritérium, adta induláshoz készített üzleti tervünk gerincét. Bejött. Ma a magyar és külföldi kollégákkal együtt már harmincan vagyunk. Országvezetőink együtt dolgoznak a marketingfelelőssel, közös döntésük határozza meg marketingünket az adott országban. Magyarországon a magyar, angol, német és francia nyelvű ügyfélszolgálatot működtetjük, a cseh és a lengyel nyelvűt pedig az adott országokban." ![]() Naponta háromszázezren használják a Netpincért A Netpincér egyre sikeresebb éveket könyvelhet el. 2005-ben Pergerék már biztosak voltak abban, hogy lesz valami a kollégiumi ötletből. A fellendülő vállalkozásnak emblémát kerestek, grafikai pályázatot írtak ki, a bejövő tervek közül pedig a csokornyakkendős koncepciót választották. Perger álma, hogy egyszer majd ilyen csokornyakkendős gomb szerepeljen a tévék távirányítóján is. Ebbe az irányba mutatnak cégük újabb fejlesztései, például a mobil platform tervezett kiépítése. "Legjobb az lenne, ha a tévé előtt ülve négy-öt gombnyomással tudnánk megrendelni a pizzát úgy, hogy ne is kelljen bekapcsolni a számítógépet. Új mérföldkő lehetne, ha nem is a távirányítón, de az internetes tévéképernyő menüjével lehetne rajtunk keresztül rendelni. Bizonyos értelemben már 2006-ban készen voltunk az ehhez szükséges fejlesztésekkel, de az IPTV-szolgáltatók technikailag még nincsenek az e-kereskedelemre felkészülve. 2009-re viszont már biztató válaszokat kaptam. Tervezzük a közösségi hálózatok összekapcsolását is: például hogy közösségi oldalakon is látható legyen: most rendeltem kaját innen és innen, és meg vagyok vele elégedve." Persze nem minden változást előz meg közvetlen tervezés, a mostani dizájnváltás esetében sem. Egy kíváncsiságból elvégzett szemkamera-teszt értékelése során olyan felhasználói hiányosságok tűntek fel Pergeréknek, amiket a NetPincér netes felületén mindenképpen javítani kellett (például a menülista, vagy az operációs gombok elhelyezésén). |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a munkahelyi hiányzások legnagyobb részét a pszichológiai megbetegedések okozzák?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

