SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: kkv, pályázat, támogatás, vállalkozó, BékéscsabaPályázat békéscsabai kisvállalkozásoknakIdén tízmillió, sikeres program esetén jövőre ötvenmillió forinttal támogatja Békéscsaba a helyi mikro- és kisvállalkozásokat. Az érintettek pályázati úton hívhatják le az önkormányzati forrásokat. Békéscsaba programjában már régóta szerepel a helyi mikro- és kisvállalkozások támogatása. Erre a célra a város tavalyi költségvetésében ötvenmillió forintot különítettek el, ám akkor nem sikerült felhasználni az összeget.A mostani támogatási rendszer alapjait Mezei Zsolt, az MSZP helyi képviselőcsoportjának tagja dolgozta ki. Konkrét elképzeléseit, melyek szoros összhangban álltak a város jelenlegi gazdasági programjával, kedvezően fogadta a városvezetés. Ezt követően rövid egyeztetés után kikristályosodtak a program részletei. "Három konstrukcióban pályázathatnak a helyi mikro- és kisvállalkozások az elnyerhető támogatásra" - ismertette a végleges változatot Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere hozzátéve, hogy a jövő évi költségvetésben ötvenmillió forintot különítenek el erre a célra.
A harmadik lehetőség, amire tizenötmillió forintot szánnak, vállalkozások pályázati indulását támogatná. Elképzelések szerint a vissza nem térítendő források lehívásában segítő, szakértő pályázatíró cégek megbízását lehetne fedezni az önkormányzati segítségnyújtásból. Itt a hozzájárulás mértéke ötventől háromszázezer forintig terjed, és ötven-háromszáz pályázót tudnak fogadni. A program részleteiről, a pályázati feltételekről bővebb felvilágosítás a polgármesteri hivatalban kérhető. A vállalkozásoknak további segítség, hogy jövő év január elsejétől nem kell iparűzési adót fizetni azoknak a cégeknek, amelyek adóalapösszege egymillió forint alatt marad. Békéscsaba ezzel is igyekszik serkenteni a mikro- és kisvállalkozások működését. A tavalyi adatok ismeretében elmondható, hogy a kedvezmény a helyi 3539 cégből 2407-et érint. Ezzel a döntéssel összesen tizenötmillió forint befizetésétől tekint el a város - hangsúlyozta a polgármester. Forrás: Beol.hu |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Sikeres Magyarországért hitelprogram 410 milliárd forint hitellehetőséget tartalmaz és 310 milliárd forinttal segíti a vállalkozásfejlesztést?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

