Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Munkaügy

Címkék: kkv, vállalkozó, magyar, kormány

2008.09.23 18:41:00 - Varga Betti

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Fuvarozók nehéz helyzetben

Magyarországon tavaly év végén közel húszezer fuvarcég működött, több mint felük egyéni vállalkozásként. Ezek a vállalkozások igen érzékenyek bármilyen változásra, így az uniós csatlakozás óta helyzetük speciális. Fuvarozóink jól teljesítenek a hazai és az uniós piacon, annak dacára, hogy nagy részük tőkeszegény.

Az EU-csatlakozást követően számos változás történt a (nemzetközi) fuvarozó szektorban is, most csak a nagyobbakat emeljük ki. 2004 májusától fél év alatt közel megduplázódott a közösségi engedéllyel rendelkező vállalkozások száma, ezzel együtt a járműdarabszám is. Ennek oka, hogy az Európai Unió országaiba közlekedési engedélyek nélkül fuvarozhattak a cégek, így jóval könnyebb feltételek mellett dolgozhattak. Természetesen nemcsak a magyar, hanem más, frissen csatlakozott országok vállalkozásai is élni kívántak az új lehetőségekkel, így a nemzetközi fuvarozásban utóbbiak aktivitása is jelentősen megnőtt. A vámhatárok megszűntével jelentősen rövidült az ún. forgási idő - a változás pedig kapacitásnövekedést hozott (egy kamion évi átlagos futásteljesítménye akár harminc-negyven százalékkal is nőhetett).



Ezek a változások a korábban keresleti piacot szükségszerűen kínálati piaccá formálták: míg a csatlakozás előtt a megbízók keresték fel a fuvarozókat, addig a csatlakozás után a vállalkozások keresték megbízóikat. Árverseny kezdődött, melynek drasztikus következményei lettek: a fuvardíjak estek, a kiadások gyarapodtak. Külön problémát okozott, hogy a szocialista kormányzat közben visszatartotta az ÁFA visszatérítését, ezért egyre több vállalkozás lehetetlenedett el. Közben a velünk együtt csatlakozó országok fuvarozói hat-nyolc százalékos költségelőnyre tettek szert, a különböző, hazai állami elvonások miatt.

A problémák diagnosztizálása után

A problémák megoldásához a következőkre volt szükség: új piacok (elsősorban keletiek) felkutatására, minőségi szolgáltatás nyújtására, a vállalkozások fejlesztésére, az informatikai rendszerek kiépítésére, a vevőelégedettség maximalizálására, a költségek szinten tartására.

Bár a magyar fuvarozók minden téren megfelelnek az EU-s elvárásoknak, égető szükség van a versenyképességük javítására. A vállalkozásoknak kevesebb, mint fele rendelkezik tíz tonnánál nagyobb összteherbírású járművel, ráadásul a vállalkozások majdnem negyede csak 3,5 tonna alatti járművet üzemeltet. Igaz, némi javulás is érzékelhető: a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő vállalkozások és járműveik száma növekszik, sőt az Európai Unióban hazánk mutatja a harmadik legnagyobb piaci részesedésbővülést, Litvánia és Lengyelország után.



Makroszinten tehát nincsenek komolyabb gondok: a tonnakapacitás nő, figyelemreméltó eredményeket érnek el a vállalkozások. Mikro, azaz vállalkozási szinten már kevésbé megnyugtató a helyzet. A körbetartozások miatt kimerülő vállalkozások a széles kínálat miatt nem emelhetik fuvardíjaikat, holott a közúti közlekedés egyre drágább (olajárak, útdíjak emelkedése), és egyre korlátozottabb (esetenként átgondolatlanul bevezetett behajtási tilalmak, forgalomkorlátozások). A legnagyobb nehézségek azoknak az "átmeneti túlélőknek" köszönhetőek, akik önköltség alatti fuvardíjakkal tarolnak a piacon. Általában ezek a vállalkozások csak nagyon rövid ideig (négy-öt évig) maradnak életben, de ezzel jelentős kárt okoznak azoknak a mikrovállalkozásoknak, melyek tizenöt-húsz éve vannak a piacon. Gondot jelenthet a jövedéki adó tervezett uniós harmonizációja is, mely magasabb terheket jelentene a vállalkozásoknak - foglalta össze a Vállalkozói Negyed számára Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkárhelyettese az itthoni fuvarozó kis-és középvállalkozások jelenlegi állapotát.

Több kis- és középvállalkozást is felkerestünk, hogy számoljanak be a belföldi tapasztalataikról. Sokan nem szívesen nyilatkoztak volna, mivel - ahogy ők fogalmaztak - a panaszkodáson kívül nem tudnának mit mondani. Aki nyilatkozott, az is csak név nélkül vállalta. A megkérdezett fuvarozók mindegyike sérelmezi az itthon kialakult patthelyzetet a fuvardíjak körül. Többen a kormánytól várnának segítséget, szabályozásokat, hogy kevesebb "komolytalan próbálkozásra" legyen lehetőség. Az alacsony fuvardíjak mellett a csökkenő import-exportmegrendelés sem segít a vállalkozásokon. (Ahogy Karmos találóan megjegyezte: a nemzetközi fuvarozás kis tükre a magyar gazdaságnak.)


Alacsonyak a fuvardíjak, csökken az import-exportmegrendelés

A bürokráciába fulladó vállalkozásoknak külön embert kell foglalkoztatniuk, hogy a papírmunkák rendben legyenek. "Egyik napról a másikra élünk, nincs lehetőség a továbblépésre, fejlesztésekre, a megélhetésért dolgozunk. A cég tulajdonosa, vezetője vagyok, de az ezzel járó feladatok mellett magam is bútort rakodok, mert nem tudom kigazdálkodni egy újabb munkás bérét" - fakadt ki az egyik fuvarozó, aki még a rendszerváltás idején indította el vállalkozását. A név nélkül nyilatkozó cégvezetők emellett - egymástól függetlenül - gyakran említették azt is, hogy a keleti határokon a korrupt vámosok is nehezítik a munkát.

Megállapodás fuvarozók és kormány között

A fuvarcégek versenyképességének javítása érdekében 2008 júniusában több hónapig tartó egyeztetés után megállapodás született a fuvarozói érdekképviseletek (köztük a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete) és a kormány között. A tárgyalássorozat több területet érintett, melyek közül most csak néhányat emelünk ki.

A kormány osztrák minta alapján rendeletmódosítást vállalt a tehergépkocsik hétvégi forgalmának rugalmasabb korlátozása érdekében: a nemzetközi fuvarokból hazaérkező tehergépkocsik a korlátozás ideje alatt elmehetnek a telephelyig, így megszűnik a járművek felesleges feltartása. Az MKFE javaslatait figyelembe véve igazságosabbá teszik a bírság-rendeletet, és sor kerül a szakképzett munkaerő utánpótlásának biztosítására is (egyszeri képzéstámogatási program, kiegészítő képzések támogatása, a vállalkozás visszatarthatja a szakképzési hozzájárulás összegét, stb.).


A szomszédos országok számottevő versenyelőnyre tettek szert

A fentiekben már említett üzemanyagárak kérdésében is előrelépés történt: a kormány kötelezettséget vállalt olyan kompenzációs intézkedések hozatalára, amivel enyhíthetik a magas üzemanyagár és alacsony fuvardíj ellentéte miatt keletkező veszteségeket.

A júniusi megállapodás azonban nem kínál megoldást valamennyi problémára, a tárgyalások tovább folytatódnak. Így is maradnak azonban megoldatlan kérdések, melyek rendezése szükségszerű volna. Ilyen például a használatarányos útdíjrendszer bevezetése, a fizetési fegyelem jogszabályi szigorítása, vagy a hozzáadott értéket nem adó fuvarszervezők kiszűrése. Eközben a szektornak fel kellene készülnie a jelentkező veszélyek kivédésére is, ugyanis - az itthoni gazdasági problémákkal párhuzamosan - a szomszédos országok számottevő versenyelőnyre tettek szert. A belföldi és külföldi fuvarozást pedig idővel újabb korlátozások, tiltások fogják nehezíteni. Ide sorolható a fizetős úthálózat egyre több útvonalra való kiterjesztése, a jövedéki adó harmonizációja és az Európai Unió közlekedéspolitikája, a "zöld csomag" miatt is.

A szerző köszönetet mond Karmos Gábornak, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkárhelyettesének a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

Diagramok forrása: MKFE


Varga Betti

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 1 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

teremi istván 2010. március 10. szerda, 13:00

szerintem a fiatal pályakezdöknek nagyon nehéz a jogositvány megszerzéséneh anyagi része szerintem támogatni kellene öket valami uton modon én is azt szeretném csinálni mert én is sok helyen jártam kamional a jogsi ára b-155000ft c210000ft e126000ft gki szaktanfolyam 140000ft adr90000ft pav 10000ft összesen:731000fthmhhm nem kis pénz a szegény embernek

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy először bizalmat kell ébreszteni az érdeklődőben ahhoz, hogy vásárlókká váljanak?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »