SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: ellenőrzés, APEH, VPOP, büntetésKánikula kommandó: két hónap alatt kétmilliárdA Kánikula kommandó fogyasztóvédelmi program keretében több mint ötvenháromezer ellenőrzést végeztek a hatóságok szakemberei. Mintegy tizenhatezer esetben összesen 2,24 milliárd forint bírságot szabtak ki a felügyelők - közölte Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos. A június harmincadika és augusztus huszonötödike közötti összehangolt ellenőrzések során a hatóságok átmenetileg háromszáznyolcvannégy üzletet bezártak, mintegy ezerötszáz alkalommal felfüggesztő határozatot hoztak. További hétszázkét esetben eltiltással, háromszázötvenegy alkalommal pedig kötelezéssel szüntették meg a szabálytalanságot.Az akció során harminchárommillió forint értékben foglaltak le ruhát, cipőt, adathordozót, gépjárművet, jövedéki terméket. Kifogást emeltek száznyolcvan tonna élelmiszer árusításával kapcsolatban, ezek egy részét kivonták a forgalomból. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a jövőben az autóalkatrész-kereskedelem, az autóbontók, valamint a színesfém-kereskedelem ellenőrzésére fektetnek hangsúlyt. Szikora János, az APEH elnöke kiemelte, hogy a korábbi akciókhoz képest csökkent a nyugtaadási kötelezettséget elmulasztók aránya, ugyanakkor a foglalkoztatási szabályok ellenőrzése során romlást tapasztaltak.
Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke közölte, a munkaügyi felügyelők az akció során 6585 ellenőrzést hajtottak végre és 5211 esetben tapasztaltak szabálytalanságot. A leggyakoribb jogsértés a feketefoglalkoztatás volt. A fogyasztóvédők mostani akciójának tapasztalata részben pozitív: az elvégzett próbavásárlások során a korábbi húsz százalékról tizenkét százalékra csökkent a megkárosítások aránya. Ugyanakkor a nyári ellenőrzések alkalmával tíz esetben gyanús strandcikket találtak, amelyből nyolc veszélyes terméknek bizonyult. Nagy János, a VPOP országos parancsnoka eredményként értékelte, hogy nőtt a felderítések száma, jelentős értékben foglaltak le gépjárműveket és jövedéki termékeket. Forrás: MTI |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az új uniós tagállamok közül a legtöbbet az észtek, a magyarok, a lettek és a lengyelek dolgoznak, éves szinten 1840 órát?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

