SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, termelő, szakmaAz almafeldolgozóknat is segítené a szaktárcaAz agrártárca kész megvizsgálni a hazai almafeldolgozók kormányzati beavatkozást sürgető javaslatait, amennyiben azokat eljuttatják a tárcához és nem ellentétesek uniós, illetve magyar jogszabályokkal - mondta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője. Az agrártárca kommunikációs vezetője azokra a sajtóhírekre reagált, miszerint a hazai érdekeltségű almafeldolgozók, valamint a Rauch Hungaria Kft. nem hajlandók, illetve nem tudják megfizetni azt az átvételi árat, amelyről az almatermelők megbízottai és a legnagyobb magyarországi feldolgozó, az Agrana Juice Hungaria Kft. vezetése megállapodott Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közvetítésével.Dékány András hangsúlyozta: az agrárkormányzat továbbra is arra törekszik, hogy minél kedvezőbb jövedelempozíciója legyen mind a feldolgozóknak, mind a termelőknek. Emellett cél az is, hogy ne maradjon alma se a fákon, se a fák alatt.
Dékány András szerint az agrártárca a kialakult helyzeten úgy tud segíteni, hogy a tavalyi fagykár miatt keletkezett növényvédelmi többletköltségeket megfizeti számukra, illetve nem enged be az országba külföldi ipari almát feldolgozásra, amíg Magyarországon ilyen áru található. Forrás: MTI |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 120 millió forintos kaució, vagy ugyanekkora értékű bankgarancia szükséges a jövedéki engedélyhez?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

