SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, pályázat, támogatásAgrárpályázat vízkezelésre és öntözésreÖntözés, melioráció, vízgazdálkodás támogatása írt ki pályázatot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap. A támogatás üzemi és közösségi létesítmények fejlesztéséhez vehető igénybe. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kezelt pályázaton mezőgazdasági termelők, önkormányzatok, non-profit gazdasági társaságok, vízgazdálkodási társulatok vehetnek részt.A pályázat három célterületet támogat: Az első célterület a külterületi vízrendezés közösségi beruházásaira, vízkárelhárításra, belvízvédelemre ad támogatást. Belterületi szakasz csak külterületi vízkárokat megelőző fejlesztésekkel együtt támogatható. Pályázhatnak települési önkormányzatok és vízgazdálkodási társulatok. A pályázók háromezertől hétszáz-ötvenezer euró közti támogatást kérhetnek, az összköltség hetven százalékáig.
A harmadik célterület a melioráció, melyhez pályázók háromezertől hétszáz-harmincötezer euró közti támogatást kérhetnek, az összköltség hetven százalékáig. A támogatások mind a három célterület esetében vissza nem térítendőek. A pályázaton mezőgazdasági termelő akkor vehet részt, ha üzemmérete meghaladja a négy európai méretegységet (EUME) és TEÁOR 08 szerinti 01.1-01.7 tevékenységet végez. Az első célterület kivételével nem vehető igénybe támogatás olyan beruházásra, mely erdőterületen valósul meg. A kifizetési kérelmet a 2008. évben november 1-30.; a 2009. évtől kezdődően évente július 1-31. és november 1-30. közötti időszakokban lehet benyújtani. A támogatási kérelmeket június 16.-tól július 16.-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Forrás: penzforras.hu |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IP-telefónia megjelenése óta egyre olcsóbb technológiává válik, használata pedig egyre gazdaságosabb, ezért a kis- és középvállalatok is mérlegelik bevezetését?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

