SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, pénz, magyar, forintMinőségi búza kell MagyarországnakA szakemberek és a kutatók szerint Magyarországon előtérbe kell helyezni a minőségi búzatermelést, mivel ez adhat esélyt a magyar gabonatermelőknek arra, hogy itthon és külföldön is megfelelő áron adhassák el árujukat - hangzott el egy gabonatermesztéssel foglalkozó szakmai tanácskozáson. A szakemberek úgy vélik, elsősorban a búza sikértartalmát kell megfelelő szintűre hozni ahhoz, hogy az a malmokban jól feldolgozható alapanyagot jelentsen. Emellett azonban figyelembe kell venni azokat a változó fogyasztói igényeket is, miszerint az emberek több rostot, fehérjét és kevésbé emészthető keményítőt szeretnének fogyasztani. Ez utóbbi azért fontos, mert gátolja az elhízást, ami jelenleg már népbetegségnek számít Európában. Őszi búzából idén várhatóan ötmillió tonna körüli lesz országosan a termés mennyisége. A kalászosokból összességében az előrejelzések szerint mintegy hétmillió tonnát takaríthatnak be a gazdálkodók. Ez utóbbi mennyiség egymillió tonnával kevesebb, mint amennyit a szaktárcánál becsültek - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
Magyarországon étkezési célra nagyjából 1,0-1,2 millió tonna búzát használnak majd fel. Ezen felül mintegy hárommillió tonna étkezési minőségű búza maradhat, amelyet külföldön kell értékesíteni. Vancsura azt javasolja, hogy a termelők az aratást követően ne adják el azonnal termést, hanem - mivel a tárolókapacitások rendelkezésre állnak - várják meg a legjobb pillanatot. Magyarországon a gabonát elsősorban élelmezési célra kell termeszteni, mert az ország adottságai erre kínálják a legjobb lehetőséget, ám az energetikai célú felhasználást sem szabad elvetni. Az energia célú termesztés az elnök szerint tíz-húsz százalékos lehet hazánkban. MTI |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Széchényi-terv 200 milliárdos állami támogatásának a kétszerese térült meg öt év alatt?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

