Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: agrár, kormány, csalás, magyar, osztrák

2008.06.12 13:41:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Zsebszerződéssel akarták kijátszani a földtörvényt

Három törökszentmiklósi földterületet akart kivonni a művelés alól és eladni egy osztrák állampolgárnak Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese - közölte szerdai tájékoztatóján Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, bemutatva egy erről szóló megállapodást.

A gazdaszervezet most már Gyurcsány Ferencet kéri, hogy váltsák le a földügyekért felelős vezérigazgató-helyettest, az agrártárca korábbi szakállamtitkárát. A vagyonkezelő épülete előtt, az utcán tartott sajtótájékoztatóra rendőrök érkeztek. Budai Gyula megtarthatta tájékoztatóját, de annak végén igazolnia kellett magát.

A MAGOSZ birtokába került dokumentum szerint 2000-ben Benedek Fülöp olyan "zsebszerződést" kötött egy osztrák állampolgárral, amelynek értelmében három törökszentmiklósi földterületet akart eladni a külföldi férfinak. A megállapodás feltétele volt, hogy ezeket előtte kivonják a művelés alól, illetve belterületté nyilvánítják - mondta Budai. Így lehet kijátszani a földtörvényt, amely szerint külföldi jogi személy nem szerezhet termőföldet Magyarországon.

Zavaros földügyek a volt államtitkár háza táján

A MAGOSZ-nál lévő dokumentum nincs aláírva, Budai szerint azonban a jelek arra mutatnak, hogy a zsebszerződés valódi. Az abban szereplő három földterület közül - a földhivatali nyilvántartás szerint - az egyiket még 2000-ben megvásárolta Benedek, a másik kettő pedig egy évvel később került a tulajdonába. A földeket egyébként azóta sem vonták ki művelés alól, amivel kapcsolatban a szövetségi igazgató azt mondta: az osztrák férfi közben meghalt, de a jelek szerint nem kizárt, hogy fia és Benedek között van egy másik titkos megállapodás. Budai úgy fogalmazott, örülne, ha Benedek megnyugtatná, hogy nem így van.

A kérdésre, hogy hogyan jutott a MAGOSZ a dokumentumhoz, az igazgató annyit mondott: postán kapta a szervezet, feladója ismeretlen. Budai a múlt héten bemutatott egy 1999-es szerződést Benedek aláírásával. Eszerint a volt szakállamtitkár egy olasz tulajdonú cégnek adott el egy földterületet, amelyet előzőleg kivontak a művelés alól és ipari parkká minősítettek.

Benedeket és három társát hivatali visszaéléssel is vádolják, mert a gyanú szerint 2006-ban jogellenesen befolyásolta a székesfehérvári földhivatalt, amely így törvénytelenül vont ki a művelés alól egy pákozdi földterületet. A MAGOSZ szerint egy újfehértói ügyben is felvetődik az MNV vezérigazgató-helyettesének érintettsége, mert egy ingatlan eladási pályázaton vesztes céggel folytatott megbeszélése után utasítást adott arra, hogy nyilvánítsák érvénytelennek a pályázatot.

A gazdaszövetség múlt héten arra szólította fel Veres János pénzügyminisztert, hogy mentse fel Benedek Fülöpöt az MNV vezérigazgató-helyettesi tisztségéből. Budai szerdai tájékoztatóján közölte: az ügyben nem történt semmi, ezért most a miniszterelnökhöz fordulnak ugyanezzel a kéréssel.

Szoljon.hu

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a tervek szerint két éven belül minden hazai régiónak saját fejlesztési stratégiával kell rendelkeznie, ugyanis ez a feltétele annak, hogy a 2007-től Magyarországra érkező, mintegy 12-15 000 milliárd forint európai uniós forrás jelentős része fölött a régiók helyben dönthessenek?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »