Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: felmérés, vállalkozó, magyar, külföld

2008.05.13 14:31:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Jót jelez az Ecostat turizmusbarométere

Javultak a turisztikai cégek várakozásai, az Ecostat első félévi turizmusbarométer indexe mintegy 3,6 százalékponttal 44,3 százalékra emelkedett az előző félévihez képest.

Belyó Pál, a kutatóintézet főigazgatója elmondta: nő azon turisztikai cégek aránya, amelyek fejlődést feltételeznek. A barométer 2005. II. fél évében készült el először, akkor a fejlődést prognosztizálók aránya gyakorlatilag megegyezett a mostanival.

A főigazgató elmondta, hogy felmérésük szerint ismét javuló tendenciát mutat a megkérdezett háztartások üdülésre tervezett kiadása. 2005. II. félévében 199 ezer forintot terveztek üdülésre a családok, majd ez az érték fél évről fél évre fokozatosan csökkent, 2007. I. félévében 119 ezer forint volt. Az idei év első félévi felmérés adatai szerint a tervezett kiadás átlagos összege 162 ezer forint.

Az intézet szerint 2008-ban a kül- és belföldi vendégforgalom kismértékű növekedésére lehet számítani, várhatóan szolid mértékben javul a turisztikai ágazat teljesítménye, és stabilizálódhat a külgazdasági egyensúlyt javító szerepe. Az idén a háztartások több mint négytizede tervez nyaralást, hetvenhárom százalékuk Magyarországon. A belföldi nyaralások várható hossza hét nap.

162 ezer forint nyaralásra, családonként

A szállodaipari vállalkozások konjunktúra indexe az idei első fél évben 52,5 százalék, ez 12,5 százalékponttal magasabb az elmúlt fél évhez viszonyítva. Az érték az eddigi felmérések alapján a legmagasabb, és azt a szállodai véleményt fejezi ki, hogy a gazdaság egészének helyzete, különösen a turisztikai ágazat, valamint saját vállalkozásuk üzleti lehetősége a következő időszakban javul.

A szállodaipari vállalatok beruházási tervei viszont továbbra is szerények. A turisztikai vállalatok kismértékű létszámbővítést terveznek.

A vendéglátóipari vállalkozások konjunktúra indexe 40,5 százalékot tett ki, ez 4,2 százalékponttal magasabb, mint az elmúlt félévi várakozási mutató volt.

Az éttermek, vendéglátóhelyek beruházási tervei ugyancsak szerények. Új munkaerő alkalmazását 30,8 százalékuk, elbocsátást huszonhárom százalékuk, munkaerő-kölcsönzést 15,4 százalékuk tervez. A következő időszakban az éttermek, vendéglátóhelyek a belföldi és a külföldi vendégek kisszámú növekedését prognosztizálják.

Az utazásszervező és közvetítő vállalatok kedvezőtlenebbül ítélik meg a nemzetgazdaság, a turisztikai ágazat és saját vállalkozásai helyzetét. Ezen cégek konjunktúra indexe az idei első fél évben negyven százalék volt, ami 5,7 százalékponttal alacsonyabb az elmúlt fél évhez képest.

A módszertan szerint az ötven százalékos érték azt jelentené, hogy egyenlő arányban vannak azok, akik fejlődést, illetve csökkenést feltételeznek a következő időszakra. Az ötven százaléknál magasabb érték a fejlődést feltételezők többségét fejezi ki. Az ötven százalék alatti, a felmérés kezdete óta jellemző érték pedig a csökkenést feltételezők magasabb arányát mutatja.

Forrás: Ecostat

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a száz százalékig magyar tulajdonú, 10-20 főt foglalkoztató cégek egyáltalán nem élnek a béren kívüli juttatások lehetőségével?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »