SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: nyíregyháza, turizmus, kiállítás, fejlesztésKiállítás az idegenforgalom fejlesztéséértHat ország 121 kiállítójának részvételével rendezik meg március hetedike és kilencedike között a Vakáció 13. Nemzetközi Utazási, Idegenforgalmi és Szabadidő Kiállítást a nyíregyházi sportcsarnokban, ahol a térség turizmusának fellendítése a kiemelt cél. A hazai résztvevők mellett ezúttal Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából és Olaszországból érkeznek kiállítók a szabolcsi megyeszékhelyre - mondta Szabó Attila. A rendezvény főszervezője hozzátette: a kiállítás kiemelt vendégországa Ukrajna, ahonnan főként a Kárpátalján, valamint Lemberg és Csernovci megyében működő idegenforgalmi vállalkozások mutatkoznak be. A pénteki nyitónap után szombaton magyar-ukrán turisztikai üzletembertalálkozót is rendeznek a kiállítás keretében, ahol az idegenforgalmi együttműködés erősítésének, illetve a határon átnyúló közös programok szervezésének lehetőségeiről tárgyalnak a felek. Szabó Attila tájékoztatása szerint a kiállításon kiemelt téma lesz a Vizek évéhez kapcsolódó vízi turizmus programjainak bemutatása. A szabad- és termálvizes idegenforgalmi lehetőségek között például tiszai vízitúra és sporthorgász programot is ajánlanak a kiállítók. Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő külön blokkban mutatja be híres park- és tófürdőjének, fürdő házának, múzeumfalujának és állatparkjának aktív pihenést segítő szolgáltatásait.
A falusi és agroturizmus szabolcsi szervezete különleges nyírségi, szatmári és beregi körutakat, üdüléseket mutat be. Ennek része a Beregi Szilvaút, ami természeti ritkaságokhoz, nevezetességekhez várja a turistákat. Ezek közt szerepel a vásárosnaményi gyógyfürdő, a gergelyiugornyai Tisza-parti strand, a tarpai hegy, illetve a tiszaháti község világhírű pálinkafőző üzeme is. Forrás: MTI
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a gazdasági versenyképesség növelése érdekében együttműködési megállaposát kötöttek az Észak-alföldi Régió kamarái?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

