SzavazásBankfiók keresőLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágKarácsonyi bevételnövelő tippekRengeteg kisvállalkozás számára a karácsonyi ünnepek biztosítják az éves bevétel oroszlánrészét, így ők örömmel várják a decembert az ünnepi roham miatt. Ebben az időszakban a bevételt akár meg is lehet duplázni. Persze nem csupán a kiskereskedelemből áll a világ, mit kezdhetnek ebben az időszakban azok az üzletek, melyek valamely szellemi területen tevékenykednek? A legtöbben lehúzzák a redőnyt, van azonban más megoldás is... Akad olyan vállalkozás, amely megengedheti magának, hogy az éves szabadságolás egy részét decemberre tegye, mivel ilyenkor az ügyfelek nem érnek rá a szolgáltatások igénybe vételére, már nem érkezik be sok levél a postaládába, legyen az elektronikus, vagy hagyományos, lényegében nem történik semmi, már a szokásos vásárlási lázon és tömegen kívül - írja a Pénzcentrum. Több szakember azonban úgy vélekedik, hogy a bezárás nem a legmegfelelőbb stratégia egy üzlet számára, hiszen a lendületvesztés sokba kerülhet, ami a számokat illeti, kellemetlen hatással lehet a jövedelem alakulására. A bezárás ideje alatt ugyanis egyértelmű, hogy termelékenység-veszteséget szenved el a társaság, ami már a szünet előtt és után is érzékelhető, hiszen a leálláshoz és a beinduláshoz is idő kell. És bizony sok olyan kisvállalkozás akad, amely nem engedhet meg magának hat hét "lazulást".
A pangás időszaka például kiváló lehet arra, hogy a vállalkozás pénzügyi helyzetével tisztába jöjjünk, megcsináljuk a cash-flow és más egyéb terveket. De a cégünk tevékenysége, illetve a versenytársakkal való előnyszerzés szempontjából is hasznos lehet kihasználni ezt az időszakot. Ilyenkor szembe lehet menni az árral, vagyis a versenytársakkal ellentétben nyújthatunk olyan szolgáltatást, amelyet ők szüneteltetnek. Emellett a kereskedelemben érdekelt vállalkozások sem "lazsálhatnak", ilyenkor kell a készletállományt felmérni, és biztosítani az utánpótlást, vagyis konzultálni a beszállítókkal. Forrás: Pénzcentrum
Top 5 értékelt hírMondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 0 hozzászólás
|
Kérdezze szakértőinketPályázati tanácsadó Agrárszakértő Ügyvéd Kereskedelmi ingatlanos szakértő, Közbeszerzési tanácsadó Kanoa Consulting Kft. emtrek Kft. Szellemi tulajdonvédelmi tanácsadó, KeresésHírlevélTudta-e Ön?hogy az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe tavaly szeptemberben 48,8 százalék, a mélypontot jelentő májusi szintnél 9 százalékkal magasabb volt. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája a múlt év közepéig meredeken emelkedett, majd az augusztusi irányváltoztatást követően mérséklődött?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |
![[origo] Vállalkozói negyed kezdőlap](templates/imgs/logo.png)

Bognár Mihály
Matics Pál
Dr. Egerszegi Tamás
Kalmár Zoltán
Dr. Papp Erika
Poós Miklós
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal