Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: díj, unió, esemény, kamara

2007.12.07 13:01:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Cégbejegyzés tizenkét perc alatt

Az Európai Vállalkozási Díj pályázaton jó példának értékelte a Széchenyi kártya pénzügyi konstrukciót a zsűri, de nem ez volt az egyetlen hazai elismerés. Nem kis meglepetésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kereskedelmi és iparkamara (BOKIK) is sikert aratott, az "úttörő szellem a vállalkozásban" kategóriában.

Az elismerést Portóban, a 2007. évi európai vállalkozói díjakat kiosztó ünnepségen vette át Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) gazdaságfejlesztési szakállamtitkára, Parragh László, a vállalkozói hitelkártyát működtető KA-VOSZ Zrt felügyelőbizottságának elnöke és Szép Zoltán, a KA-VOSZ fejlesztési igazgatója.

Az idén öt kategóriában - úttörő szellem a vállalkozásban, a bürokrácia visszaszorítása, a felelősségteljes vállalkozás, a vállalkozások támogatása, befektetés a humán szférába - írtak ki pályázatot. A magyarországi programok közül a KA-VOSZ Széchenyi kártya konstrukciójának a bürokrácia visszaszorítása kategóriában elért döntős helyezése mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kereskedelmi és iparkamara Kárpátok Üzleti Akadémia programja ért el sikert. Utóbbi az "úttörő szellem a vállalkozásban" kategória elődöntőse volt.



Szécsiné Bányai Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kereskedelmi és iparkamara program koordinátora a Vállalkozói Negyed kérdésére elmondta, hogy a program a határon túl élő, magyar nyelven beszélő vállalkozók integrálására tett kísérletet. A szeminárimok segítségével több, mint száz erdélyi, kárpátaljai és felvidéki, kis- és középvállalkozás kaphatott vállalkozásfejlesztési tanácsokat. "Fontos számukra, hogy szoros üzleti kapcsolatok alakuljanak ki a kis cégek között, üzletember találkozóval egybekötött konferenciáink konkrét üzletekkel zárultak - mondta Szécsiné, aki hozzátette, hogy egyelőre gondot jelent számukra a program további finanszírozása, azonban bíznak abban, hogy a GKM elé terjesztett pályázatukat elfogadják, és elegendő forrást kapnak majd a project folytatásához.

Jó minősítést kapott egy észt program is, amelynek segítségével tizenkét perc alatt lehet bejegyeztetni egy céget az interneten. Az ünnepségen a bürokrácia visszaszorítása kategóriában - amelyben a Széchenyi kártya és az észt pályázat is indult - nem osztottak ki díjat. A 2007. évi Európai Vállalkozási Díj pályázaton a fődíjat egy bilbaói pályázat nyerte el, amely munkahelyeket teremtett helyi kisvállalkozásoknak a baszkföldi település felújított városközpontjában. A fődíjon kívül négy kategóriában hirdettek nyertest.

Egyed Géza, a GKM szakállamtitkára kimagasló eredménynek értékelte a Széchenyi kártya európai sikerét. Emlékeztetett arra, hogy a pályázaton az EU-tagországok több mint háromszáz projektet nyújtottak be, a zsűri 48 projektet juttatott tovább a középdöntőbe. Ezek közül került ki a tizenhárom döntős résztvevő, amelyek közül a magyar konstrukció kivívta az uniós elismerést. A kiváló minősítéssel azoknak a munkáját is elismerték, akik úgy döntöttek, hogy szükség van Magyarországon a kis- és középvállalkozásokat támogató pénzügyi konstrukcióra - mondta a szakállamtitkár.
[PAGEBREAK]Krisán László, a Ka-VOSZ vezérigazgatója szerint a pályázat révén egyre többen ismerik meg a Széchenyi kártyát az EU-tagállamokban, a terméket külön is bemutatták a díjkiosztás kísérő konferencián. A vezérigazgató úgy vélte, a termék közérthetősége miatt könnyen adaptálható más országokban. Krisán László elmondta: a kártya bevezetése óta eltelt öt évben 127 ezer igénylést regisztráltak, 82 ezer kártyát már ki is adtak. A Széchenyi kártya révén 415 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

 

MTI/Vnegyed

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a száz százalékig magyar tulajdonú, 10-20 főt foglalkoztató cégek egyáltalán nem élnek a béren kívüli juttatások lehetőségével?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »