SzavazásBankfiók keresőLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágÖsszecsapás a kisvállalkozásokértA Budapesti Corvinus Egyetem csütörtöki "Tárcatükör a Közgázon" című rendezvényén Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a vállalkozás-fejlesztés, a turizmus és a leszakadt régiók felzárkóztatásának lehetőségeit vette számba. Bajnai hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenhét év legnagyobb vállalkozás-fejlesztő programja indul el. Kiemelte, hogy a mikrovállalkozásoknak hatmillió forintos értékhatárig kedvező kamatozású, akár ötéves lejáratú hitelt kínálnak. A kis- és középvállalkozások által felvett összegre százmillió forintig az állam akár nyolcvan százalékos hitelgaranciát ad, 2009. január elsejétől pedig alig több mint egy órát vesz majd igénybe a vállalkozásalapítás. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter közölte: úgy számolnak, hogy a mikrohitel-csomag a következő hét évben ötvenezer vállalkozást ér el a háromszázezerből. Programjaik további ötvenezerre lesznek hatással. Az adórendszer kapcsán elhangzott, hogy az adók magasak, kevesen fizetik be őket, ezért folyamatosan nőnek. Ebből valahogy ki kellene törni. A munkaterhekről át lehetne csoportosítani az adókat a fogyasztást érintőkre. Leszögezte, hogy ez egy zéró összegű játszma. Vitapartnerével, Herényi Károllyal a legtöbb problémára adott válaszban egyetértettek, gyakran csak részletekben tért el a véleményük. A frakcióvezető azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozókat versenyképes adórendszerrel lehetne támogatni és kiemelte pártja egykulcsos adóra vonatkozó javaslatát. Az ellenzéki politikus hozzátette: ők azt tennék lehetővé, hogy a vállalkozók a pénzpiacról jussanak a szükséges forrásokhoz, az állam felelőssége kapcsán pedig azt említette, hogy a piacra jutás feltételeinek biztosítására gyakran nem jut pénz. Bajnai Gordon a leszakadt kistérségek felzárkóztatása kapcsán az Új Magyarország Felzárkóztatási Programot említette. Szavai szerint sorba állították a 174 kistérséget, és a legfejletlenebb 33 számára egy célzott, felzárkóztatást segítő program keretében 135-140 milliárd forintnyi védett forrást különítenek el. A miniszter ennek kapcsán problémaként említette, hogy a munkaerő gyakran azért nem foglalkoztatható, mert nem elég képzett.
Az ellenzéki politikus is az erős belföldi turizmust tartotta kulcskérdésnek, de szerinte nem biztos, hogy a termálfürdőket és a wellness-hoteleket ilyen ütemben kellene fejleszteni, mert nincs elegendő fizetőképes kereslet. Herényi Károly a magas teljesítményt nyújtó szállodák építésére helyezné a hangsúlyt. Bajnai Gordon viszont úgy vélte, hogy hosszú távon gondolkodva az egészségturizmus lehet a jövő egyik iparága. A beszélgetés zárásaként arról mondták el gondolataikat, hogy milyen profilt képzelnek el, amivel az ország sikeres lehet. (MTI)
Top 5 értékelt hírMondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 0 hozzászólás
|
Kérdezze szakértőinketPályázati tanácsadó Agrárszakértő Ügyvéd Kereskedelmi ingatlanos szakértő, Közbeszerzési tanácsadó Kanoa Consulting Kft. emtrek Kft. Szellemi tulajdonvédelmi tanácsadó, KeresésHírlevélTudta-e Ön?hogy az EU célja, hogy 2013-ra háromszorozódjon meg a kkv-k fejlődésénél fontos szerepet játszó kockázatitőke-alapok évenkénti európai befektetéseinek összege?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |
![[origo] Vállalkozói negyed kezdőlap](templates/imgs/logo.png)

Bognár Mihály
Matics Pál
Dr. Egerszegi Tamás
Kalmár Zoltán
Dr. Papp Erika
Poós Miklós
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal