SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágGördülhet a pénzeszsákAz észak-alföldi régióban 93 nyertes vállalkozás számára régiós projektindító konferenciát rendezett csütörtökön Debrecenben a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG).
A MAG vezérigazgatója hangsúlyozta: a rendezvénnyel, amelyet minden régióban tartanak, az a céljuk, hogy megkönnyítsék az unós források felhasználását, mielőbb elérhetővé és felhasználhatóvá tegyék az elnyert összegeket. A 93 észak-alföldi nyertes gyártási technológia fejlesztése mellett az ehhez kapcsolódó költségekre is kérhetett támogatást, s az így elnyert összegből a vállalkozásoknak jut informatikai és infrastrukturális fejlesztésre, irányítási rendszerek bevezetésére, humánerőforrás-fejlesztésre, tanácsadási szolgáltatás igénybe vételére és marketingkiadásokra is forrás. Kádár Pál, a MAG észak-alföldi regionális szervezetének igazgatója kérdésünkre elmondta: a nyertes pályázóknak 25 százalék saját erővel kell rendelkezniük. Az eddigi tapasztalatok alapján visszaélésekre nem került sor, mert az elnyert összeg csak a szerződésben megjelölt célokra fordítható, másra nem használható fel. A költekezést banki kivonatokkal és számlákkal kell igazolniuk a pályázóknak. Azt, hogy melyik vállalkozás pályázott sikeresen a legynagyobb összegre, nem árulta el. A Hajdú-Bihar megyei támogatások az országosnak megközelítően 6,2 százalékát teszik ki. Forrás: MTI/Vnegyed
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a magyar kkv-k termelik a hozzáadott érték mintegy 40 százalékát és a foglalkoztatottság 60 százalékát?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

