SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágKezeit mossa a BSAA BSA szerint, bár nem volt túl szerencsés, hogy az adóhatósággal kötött megállapodásuk alapján az APEH-hel fenyegettek vállalkozásokat, jogszerűen jártak el. A jövőben azonban más eszközöket választanak majd tevékenységük folytatásához. Ezernél is több azon kis- és középvállalkozások száma, amik a "civil szoftverrendőrség" felszólítására adatokat közöltek az általuk használt szoftverekről. Az adatközlés jogi aggályokat vethet föl, miután kiderült: a vezető szoftver- és hardvergyártókat tömörítő BSA-nak semmilyen törvényi felhatalmazása nincsen az adatkezelésre. Így gondolja az adatvédelmi biztos mellett az ügyet kirobbantó Pettkó András MDF-es politikus is, aki továbbra is az APEH és a BSA közötti szerződés felbontását követeli.A BSA viszont a szerzői jogi törvényre hivatkozik. Ez felhatalmazza a szerzői jogi védelem alá tartozó termékek előállítóit, hogy tájékoztatást kérjenek a termékek felhasználásának módjáról és mértékéről, a felhasználókat pedig kötelezi az információk megadására. "Joggal voltunk tehát határozottak, még ha a levél megfogalmazása nem is volt szerencsés", vélekedett a Népszabadságnak Sarlós Gábor, a BSA szóvivője, arra utalva, hogy több ezer céget figyelmeztettek levélben: ha nem küldik meg szoftvereik nyilvántartását, úgy gyakorolni fogják "az APEH és a BSA közötti együttműködési szerződésben rögzített jogaikat". Sarlós Gábor tájékoztatása szerint a levélkampányt leállították, így "csak" 3500 cégnek ment ki a levél. Mintegy ezer vállalkozás válaszolt. Tíz százalékuk kifogásolta a levél tartalmát, a többiek viszont elküldték az "általuk jónak gondolt" nyilvántartást, ezek "feldolgozása" jelenleg is folyik. A BSA tagjainak csak a rájuk vonatkozó adatokat továbbítják, tette hozzá, tehát a Microsoftnak például csak a Microsoft-termékekre, az Apple-nek csak az Apple-szoftverekre vonatkozókat, összesített adatokkal állítólag nem dolgoznak.
Az adóhatóság és az ombudsman azt követően foglalt állást az Egyesült Államokban bejegyzett civil szervezet adatgyűjtéséről, hogy Pettkó András MDF-es politikus a parlamentben követelte a BSA- APEH megállapodás felbontását (eddig sikertelenül). A szerződésben a BSA elsősorban az adóellenőrök képzését vállalta, az adóhatóság pedig a "szoftverrendőrség" ajánlásainak véleményezését - az APEH szerint a BSA a levél kiküldésével túlterjeszkedett a megállapodásukon, Pettkó szerint "hatóságként viselkedik". Számunkra azonban inkább azok érdekesek, akik tudatosan, hosszú távon, nagy tételben használnak illegális programokat. Belátjuk, hogy nem volt szerencsés a cégeknek kiküldött levél megfogalmazása, ezért le is állítottuk a postázásukat, tudomásul vettük az APEH intelmét. Mindazonáltal az adóhatósággal folytatni kívánjuk az együttműködést. Ez egyébként csak egyike azon csatornáknak, melyeken keresztül legális szoftverhasználatra ösztönözzük a cégeket" - nyilatkozta Sarlós Gábor. A BSA tehát tovább munkálkodik, csak más eszközökkel. Úgy tudjuk, Pettkó András is folytatja a maga harcát - a Parlamentben. A Vállalkozói Negyed felvette a kapcsolatot Sarlós Gáborral, de a BSA sajtósa nem szándékozott több információt megosztani a sajtó munkatársaival. "A Népszabadságban megjelent cikk öt helyen, ötféleképpen jelent meg. Én ehhez már nem akarok semmit hozzáfűzni, tisztázás helyett zsákutcába jutottunk" - mondta a BSA szóvivője. (Népszabadság/Vállalkozói Negyed)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a jó weboldal célratörő, gyorsan letöltődik, az olvasóról szól, jól szerkesztett és jól olvasható?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

