Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.11.29 09:41:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

fghzutosd

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön hozza nyilvánosságra a beruházások harmadik negyedéves alakulását.

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2007 II. negyedévében 0,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának szintjétől, míg az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - 0,1 százalékkal nőtt az előzetes számítások alapján.

Az idén a második negyedévben folyó áron a beruházások teljesítményértéke 1.025,8 milliárd forintot tett ki, míg az év első felében összesen 1.857 milliárd forintot költöttek beruházásra, így azok volumene 0,2 százalékkal nőtt.

A beruházások volumene tavaly az első háromnegyedévben - az előzetes adatok szerint - 0,4 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához viszonyítva. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 2.907,7 milliárd forintot tett ki.

2006 harmadik negyedévében a beruházások volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző évi bázistól, a második negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - 1,2 százalékkal nőtt.

Forrás: MTI

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az Európai Unióban összesen mintegy 25 millió kis- és középvállalkozás működik?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »