SzavazásBelépésLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágSzerződésbontás a BSA-valAz egyik parlamenti párt informatikai kabinetje arra kéri az APEH-et felügyelő Veres János pénzügyminisztert, hogy az adóhatóság bontsa fel a Business Software Alliance-szal (BSA) év elején kötött megállapodását.
Pettkó András kifejtette, hogy az MDF fontosnak tartja a szoftverek illegális másolása elleni fellépést, ám ez nem egy civil szervezet feladata, hanem - a hatályos törvények szerint - a rendőrségé. Hozzáfűzte, hogy az APEH ellenőrizheti egy vállalkozás számláit, de az említett vizsgálatok céljából nem nyúlhat bele a gépbe. A politikus felidézte, hogy már márciusban szóvá tette a Parlament falai között a megállapodást, és azt a választ kapta, hogy a BSA az APEH revizorainak képzésében vesz részt, az adóhatóság véleményezi a szervezet javaslatait. Az MDF nyomatékosan felszólítja a BSA-t, hogy a továbbiakban ne riogassa a középosztályt, a kis- és középvállalkozásokat az APEH-hel, és fejezze be az adatgyűjtést és adattárolást. A párt azért is kifejezetten veszélyesnek tartja az ilyen "ál-civil" magatartást, mivel álláspontja szerint a BSA akciója az információs társadalom megerősödését elősegítő civil szervezetekre is rossz fényt vet - tette hozzá Pettkó honatya. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

