Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Belépés

Legfrissebb

Vállalkozói Világ

 

2007.11.19 13:41:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Megyei Minőség Díjak átadása

A Veszprém megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a megyei Önkormányzat elnökei együtt adták át az idei Minőség Díjakat a nyertes pályázóknak. Három kategóriában osztottak ki első helyezést.

"Vállalkozások, illetve önkormányzatok által fenntartott non-profit intézmények, például óvodák vagy iskolák számára írja ki a kamara a pályázatot" -tudtuk meg Marácz Judittól, a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főmunkatársától a részleteket. 2001-ben az országban először Veszprém megye írta ki először a Megyei Minőségi Díj pályázatot.

"Azt vizsgáljuk, hogy a vállalat vagy az önkormányzat által fenntartott non-profit intézmény minőségirányítási rendszere miként és hogyan fejlődik, adott időintervallumon, például egy vagy két éven belül. A pályázathoz elengedhetetlen egy önértékelés, amely az erősségek mellett a gyengeségeket is tartalmazza. A résztvevők ingyenes, szakmai segítséget kapnak anyagaik elkészítéséhez, hiszen nem kis munka volt elkészíteni a pályamunkákat" - mondta el Marácz Judit. 

Ezután egy bíráló bizottság a helyszínen vizsgálja meg a pályázó vállalkozást, vagy intézményt. Azt vizsgálják, hogy a vállalat vagy intézmény saját korábbi helyzetéhez, lehetőségeihez képest szervezetfejlesztés, gyártás, illetve szolgáltatás minőségének fejlesztése érdekében milyen erőfeszítéseket tett és milyen eredményeket ért el egy adott időszak alatt.

Közepes méretű vállalati kategóriában a díj nyertese a Bakony Ipari Kerámia Kft. A vállalat speciális műszaki kerámiatermékek gyártásával és értékesítésével foglalkozik, Magyarországon egyedüli cégként. Az utóbbi években jelentős beruházásokat hajtottak végre és számos új termékkel jelentek meg, melyeket az USA-ban, Mexikóban és Kanadában és a Közel-Keleten értékesítenek. A magas szintű minőségi elvárások teljesítését minőségirányítási rendszerük működtetésével biztosítják.

Nagyvállalati kategóriában az MTD Hungária Kft. bizonyult a legjobbnak. Az amerikai tulajdonban lévő cég nemesvámosi gyára kelet-európai kereskedelmi-, műszaki- és pénzügyi központként is működik. A fűnyírókat, kertápoláshoz szükséges kisgépeket előállító vállalatnál sokat tesznek a vevői elvárások teljesítése érdekében. A minőségirányítási rendszer a termelési igényekhez igazodik, a késztermék csak megfelelő tesztelések, és minőségi elemzések után hagyhatja el a gyárat.

Intézményi kategóriában a veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda nyerte el a rangos elismerést. 

(VMKIK/Vállalkozói Negyed)

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Top KH

Kérdezze szakértőinket

Bognár MihályBognár Mihály

Igazgatóság- vezető, K&H Csoport
Pályázati tanácsadó

Matics PálMatics Pál

K&H Csoport
agrárszakértő

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Kalmár ZoltánKalmár Zoltán

Iroda.hu Kft.
kereskedelmi ingatlanos szakértő,
ügyvezető igazgató

Poós MiklósPoós Miklós

Kanoa Consulting Kft.
vezető coach-tréner

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator


Online tanfolyam


Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogyha a munkavégzéssel kapcsolatos körülmény – legyen az a bér, a munkaidő, a munkakör vagy a munkavégzés helye – megváltozik, módosítani kell a szerződést?

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »