SzavazásLegfrissebb
|
FőoldalDerűlátóbb a kkv-k hangulataAz Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalékon állt. A mutató az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékű javulás érzékelhető - közölte pénteken a Gazdaságkutató Intézet. Az Ecostat közleménye szerint idén a havi mutatók fokozatosan emelkedő trendvonala az üzleti bizalom mérsékelt-kiegyensúlyozott erősödését jelzi. Szeptemberben az index 93,4 százalékon állott, 2006 októberében pedig 81,1 százalékra esett. A közlemény szerint az idei havi mutatók fokozatosan emelkedő trendvonala az üzleti bizalom mérsékelt és kiegyensúlyozott erősödését jelzi. A kis- és középvállalatok üzleti bizalmi mutatója július óta stabil. A felmérés eredménye az Ecostat értékelése szerint jelzi, hogy a cégek működési feltételeiket, a hazai gazdaságban betöltött pozíciójukat összességében kiszámíthatónak tartják. További megszorításokkal nem számolnak.
Az utolsó negyedévi stabil üzleti várakozásokhoz képest javult a cégek saját kilátásaikra vonatkozó prognózisa. Következő fél évre a nemzetgazdaság javuló kilátásaival számol a kkv-k tizennégy százaléka, stabil üzletmenettel 43 százalékuk kalkulál. A pesszimista válaszok részesedése szeptemberhez képest nőtt. Saját vállalkozásuk helyzetének megítélésében, a javulásban bizakodó cégek aránya 31 százalék, a változatlanságot feltételezőké 35 százalék. A negatív várakozások köre július óta alig változott, 34 százalékos. A tevékenységüket bővítő cégek aránya októberben 33 százalékról negyven százalékra emelkedett, ami éves visszatekintésben a legmagasabb érték. A hat hónapon belül tevékenységük bővítésére készülő cégek több, mint fele öt százalék alatti fejlesztést tervez. Helyzetét, piaci pozícióját egy éven belül veszélyeztető versenyerősödést a szeptemberinél valamivel szélesebb kör, a kkv-k negyede feltételez. Új, erős versenytárs megjelenésével 29 százalékuk számol. A hazai tulajdonú vállalkozások a termelés alapvető feltételeiben nem várnak jelentős változást az egy évvel korábbihoz képest. A jövő évi költségvetési tervezet sarokszámait a szakértők reálisnak, teljesíthetőnek tartják. Megítélésük szerint az államháztartási hiány csökkentése újabb keresletszűkítő, megszorító intézkedések nélkül megoldható. 2008 áprilisáig a hazai vállalatok 59 százaléka likviditása változatlanságát feltételezi, pénzügyi helyzete rosszabbodásától 22 százalék tart. Anyagi helyzetében javulásra lát esélyt a szektor vállalkozásainak 19 százaléka. Októberben a kkv-szektor éves inflációs előrejelzése 7,1 százalék, ez elmarad az Ecostat 7,7 százalékos előrejelzésétől. A decemberi, tizenkét havi árindexet 7,7 százalékra jósolják a felmérés résztvevői. A saját hatáskörű értékesítési áremelési szándék az előző hónaphoz képest nem változott, a legutóbbihoz hasonlóan 4,5 százalékot tett ki. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 2004-ben több mint ezerötszáz kiskereskedelmi egység zárt be?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

