SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágBarátkozunk a horvátokkalSzerdán Nagykanizsán tartották meg a magyar-horvát munkacsoport alakuló ülését. A határmenti térség turisztikai, gazdasági, vállalkozás- és területfejlesztési, valamint önkormányzati együttműködésének szorosabbra fűzését tűzték ki célul. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM), valamint a horvát Központi Állami Közigazgatási Hivatal között a májusi magyar-horvát együttes kormányülés idején jött létre a munkacsoportot életre hívó együttműködési megállapodás. Magyar oldalról Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs vonzáskörzetének önkormányzati vezetői vettek részt a nagykanizsai ülésen, ahol a határ két oldalán élők együttműködésének még kiaknázatlan területeiről esett szó.
A grémium társelnöke, Szaló Péter, az ÖTM szakállamtitkára elmondta: a turizmus és a gazdasági kapcsolatok fejlesztéseiről, a kerékpáros turizmus lehetőségeinek bővítéséről tárgyaltak. Horvátországban ugyanis a magyar turisták kilencven százaléka csak a tengerpartot látogatja meg, mindössze tíz százalékuk fedezte fel az ország belsejének szépségeit. Kamarák és önkormányzatok közös munkálkodására már vannak jó példák, de a lehetőségeknek még széles a skálája, a határmentiségből profitálni lehet - összegezte Szaló Péter. A drávai víziturizmus, a horgászat, a vadászat jó példája ennek. "Garmadával vannak mikrolehetőségek", de eddig csak a nagyvállalatok, mint az OTP vagy a Mol, jelentek meg Horvátországban - sorolta a szakállamtitkár. Antun Palaric, a horvát Központi Állami Közigazgatási Hivatal vezetője az MTI-nek azt mondta: nagy lehetőségeket lát a mezőgazdasági együttműködésben, azon belül is a biotermékek előállításában. Horvátországban a környezet rendkívül tiszta, ezzel keresik a kitörési lehetőséget a nemzetközi és így a magyar piacra is. Emlékeztetett arra, hogy Horvátországban az idegenforgalmi ágazatokban jelentős a magyar befektetések száma, de az ország belsejében még bőven van kiaknázatlan lehetőség a turizmus számára.
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. fejlesztési tőkebefektetései után a Budapesti bankközi hitelkamatláb felett legfeljebb 1,5 százalékos felárral számol?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

