Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.10.30 10:01:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Egyforintos telket ígér a polgármester

Legkevesebb tizenkétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg Kaposváron 2010-ig. Az önkormányzat szeretné, ha a kivitelezésben minél több kaposvári vállalkozó venne részt - mondta a polgármester hétfőn, helyi vállalkozók részvételével tartott fórumon.

Szita Károly a következő két év városfejlesztési programjából azokat emelte ki, amelyeket mindenképpen megvalósítanak, akkor is, ha a pályázataikhoz nem kapnak támogatást. Ehhez az önkormányzat ötmilliárd forint értékben kötvényeket bocsát ki, továbbá állami támogatású hitelt vesz igénybe, a Magyar Fejlesztési Banktól.



A polgármester az Új munkahelyek, új utak, új otthonok című, négyéves várospolitikai programjában megfogalmazott, megvalósításra váró célok közül a belváros rekonstrukcióját, a vásárcsarnok átépítését, egy ifjúsági centrum kialakítását, száz önkormányzati lakás megépítését, évente 15-20 közművesített, egy forintért felkínált telek értékesítését, és egy 330 önkormányzati lakást magában foglaló épület felújítását emelte ki.

Mindehhez elsősorban a helyi vállalkozások jelentkezését várják - mondta a polgármester, hozzátéve: a pályázatok egy része már megjelent, illetve a közeljövőben megjelenik. Szita Károly arra kérte a résztvevőket, vegyék fel a kapcsolatot a programfelelősökkel, kérjenek információt, s ha kell, fogjanak össze annak érdekében, hogy a kaposváriak részvételével közösen kidolgozott várospolitikai programot kaposvári vállalkozások valósítsák meg.

(MTI)

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a magyar kkv-k termelik a hozzáadott érték mintegy 40 százalékát és a foglalkoztatottság 60 százalékát?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »