Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Belépés

Legfrissebb

Vállalkozói Világ

 

2007.10.15 12:11:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Magyar ötletek - érdeklődő németek

Az október 9 és 11 között rendezett hannoveri BIOTECHNICA biotechnológiai szakkiállításon a magyar információs standot több, mint négyszáz cég látogatta meg. A résztvevő öt hazai cég több tucat ígéretes tárgyalást is folytatott az érdeklődőkkel.

A kiállítás kilencszáz kiállítójával és közel 13 000 látogatójával Európa egyik legnagyobb biotechnológiai technikai kiállítása. A bemutatkozó cégek harminc országból érkeztek, a legtöbben a gyógyszeripari és a bio-engineering szektort képviselték.

A frissen fejlesztett újdonságok bemutatása mellett lehetőség volt vállalkozások közötti együttműködés kialakítására is. A szakmai konferenciák pedig a legfrissebb kutatási eredményeik és fejlesztések bemutatására szolgáltak.

Cégeink többek között labortechnikai eszközökkel, mikrogyöngyökkel és ahhoz kapcsolódó szoftverekkel jelentkeztek. Reagensfejlesztéssel, gyógyszerkutatással foglalkozó és disztribútor cég egyaránt kiállított a magyar standon. A Semmelweis Innovációs Központ tudományos kutatásaihoz keresett projektpartnereket.

A rendezvényen három cég nyerhette el a Biotechnica Díjat. Ezt az elismerést kis, spin off cégek kaphatják meg. Egy új program indulását is a kiállításra időzítették: a "Német Biotechnológia Napok" címmel rendezett fórum az ipari, üzemi biotechnológia lehetőségeit és veszélyeit, illetve a piacrajutás problematikáját vitatta meg.

Forrás: ITDH

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Top KH

Kérdezze szakértőinket

Bognár MihályBognár Mihály

Igazgatóság- vezető, K&H Csoport
Pályázati tanácsadó

Matics PálMatics Pál

K&H Csoport
agrárszakértő

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Kalmár ZoltánKalmár Zoltán

Iroda.hu Kft.
kereskedelmi ingatlanos szakértő,
ügyvezető igazgató

Poós MiklósPoós Miklós

Kanoa Consulting Kft.
vezető coach-tréner

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator


Online tanfolyam


Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy 2004-ben 1172 kkv pályázott internetes megjelenésének támogatására, s közülük 747-en összesen 200,1 millió forintot nyertek?

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »