SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágEU-forrás a multiknak isÖsszesen 556 vállalkozás 34,73 milliárd forintnyi uniós támogatást kapott a márciusban kis- és közepes vállalkozások számára kiírt pályázatokon – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Kóka János gazdasági miniszter az erről szóló tegnapi sajtótájékoztatón hosszasan ecsetelte a kkv-k fontosságát a magyar gazdaság számára: mint mondta, ezek a cégek foglalkoztatják a munkaerő több mint kétharmadát, ők adják a GDP több mint felét és az export egyharmadát. Támogatásuk azért is fontos, mert az ő innovációs készségükön múlik, mennyire tud előrelépni Magyarország a versenyképességi rangsorban - fejtegette a miniszter.
Ám a nyertesek listája szerint nem igazán kis vagy közepes méretűnek mondható cégek is nyertek több százmilliós EU-s támogatást. Olyan társaságok jutottak százmillió forintnál jóval nagyobb uniós forráshoz, mint a tavaly globálisan 26,4 milliárd dollár forgalmat lebonyolító, autóalkatrész-gyártásban érdekelt amerikai Delphi, a 24,1 milliárd dolláros árbevételre szert tevő Coca-Cola vagy a 49 milliárd dolláros éves forgalmú, ugyancsak amerikai Dow vegyipari konszern magyarországi leánycégei. Mint a pályázati konstrukciók elemzéséből kiderül, a tegnap bejelentett 34,73 milliárd forintnyi támogatásnak valójában csupán szűk egyharmada, 10,1 milliárd jutott bizonyosan kizárólag kkv-knek. Ennyi pénzt osztottak ugyanis ki a valóban csak kkv-k számára elérhető GOP 2.1.1/B, 2.1.2/B és KMOP 1.2.1/B pályázatokból. A fennmaradó bő 24 milliárd forintot olyan konstrukciókban hirdették meg (GOP 2.1.1/C és 2.1.2/C), amelyekben nagyvállalatok is hozzáférhettek a forrásokhoz. Igaz, előfordulhat, hogy egyes multik hazai leányvállalatai a magyar jogszabályok szerint kkv-nak számítanak árbevételük és alkalmazotti számuk alapján - ám a mögöttük lévő hatalmas anyavállalatra ez aligha érvényes. A globális cégeknek nyilván nem jelenthet gondot a fejlesztésekhez szükséges tőke előteremtése (például a globális tőkepiacokról). Ezért egyes szakértők szerint megkérdőjelezhető, hogy érdemes-e őket EU-forrásokból támogatni - különösen akkor, amikor az NFÜ tegnapi sajtótájékoztatóján Kóka János gazdasági és Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter is kiemelte, hogy a vállalkozások túligénylése miatt meg kellett emelni a technológiafejlesztési támogatások keretösszegét - írja a Világgazdaság.
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a tervek szerint két éven belül minden hazai régiónak saját fejlesztési stratégiával kell rendelkeznie, ugyanis ez a feltétele annak, hogy a 2007-től Magyarországra érkező, mintegy 12-15 000 milliárd forint európai uniós forrás jelentős része fölött a régiók helyben dönthessenek?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

