Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.10.12 13:01:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Passzívak a kkv-k Hevesben

Az Új Magyarország Fejlesztési Program (ÚMFP) fontos célja a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása. A fejlesztési miniszter ezt pénteken, egy területfejlesztési konferencián jelentette ki, Egerben.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta, hogy Észak-Magyarország kiemelt, mintegy 260 milliárd forintos támogatáshoz jut az ÚMFP-ból. Ez a regionális operatív programok sorában a második legnagyobb megítélt összeg. Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy miközben a Közép-magyarországi Régió az Európai Uniós átlagos fejlettségéhez képest 125 százalékon áll, addig Észak-Magyarországon ez az érték 41 százalék.

Ugyanakkor az ország teljes exportjának 80 százalékát adja együttesen a Közép-magyarországi, a Nyugat -és Közép Dunántúli Régió, az összes többi területre csupán a maradék húsz százalék jut - sorolta az adatokat a miniszter. Ebben a helyzetben öröm, hogy már kiírt vállalkozói pályázatokon kiemelkedően szerepeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozások, a Heves megyeiek részvétele pedig átlagos volt - tette hozzá Bajnai.

(MTI) 

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az USA-beli kis vállalatok kutatásra és fejlesztésre szánt ráfordításai hétszer-nyolcszor nagyobbak, mint az európai kkv-ké?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »