Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.10.03 08:41:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Változás az értékpapírok piacán

A nagy pártok támogatásukról biztosították a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló, illetve a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kedden tartották meg a javaslat általános vitáját.

A törvénycsomagból a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvényjavaslatot még átgondolásra javasolják a kormánynak, azt ebben a formában támogatni nem tudják. Egy ellenzéki képviselő elmondta, hogy a javaslat alapján három, legfeljebb öt tagú lehet a PSZÁF felügyeleti tanácsa.

Ha három tag alá csökken a felügyeleti tanács létszáma, akkor működésképtelen helyzet áll elő, mert a döntésekhez legalább három tag igen szavazata szükséges. 

A javaslatban az is szerepel, hogy mielőtt a PSZÁF megadná az engedélyt egy pénzügyi intézmény piacra lépésére, ki kell kérnie a Magyar Nemzeti Bank előzetes véleményét. 

A pénzügyi szolgáltatási szektor szabályozását érintő törvényjavaslatokat az egységes piac érdekében létrehozott európai szabályok honosítási kötelezettsége miatt nyújtották be. 

A javaslat legnagyobb terjedelme a tőkepiaci törvény módosítását tartalmazza. A tervezetben megjelenő új rendelkezés célja, hogy a nyilvánosság számára elérhetők legyenek mind az értékpapír kibocsátóira vonatkozó vagyoni helyzetet érintő főbb adatok, mind pedig az értékpapír értékét, vagy hozamát közvetlenül vagy közvetve érintő információk. 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényjavaslat a PSZÁF ügyfelei számára kiszámíthatóbb eljárási szabályokat alkalmaz. A törvényjavaslat célja, hogy biztosítsa a főhatóság számára a szektorsemleges ellenőrző tevékenységet, mind a banki, biztosítási, mind pedig a pénztári, illetve befektetési szolgáltatói tevékenység terén. 

A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényjavaslat célja az ügyfélvédelem további szigorítása. Emellett az előterjesztés alapján befektetési szolgáltatási tevékenységet alapvetően csak befektetési vállalkozások vagy hitelintézetek végezhetnek majd.

(MTI)

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a kis- és középvállalkozóknak meghirdetett pályázatok 36 százalékát formai, hét százalékát pedig tartalmi hibák miatt utasították el?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »