[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
[origo] Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Bankfiók kereső

Budapest kerületei

Legfrissebb

Vállalkozói Világ

 

2007.10.03 17:41:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Szállodaiparba ruháznak a halasok

A közismerten kevés halat fogyasztó magyar piacon is megélhetnek a haltenyésztők. Főleg akkor, ha úgynevezett komplex tógazdálkodást folytatnak, vagyis a tavakat horgásztatásra és turisztikai célokra is használják. A szakma képviselői egyöntetűen a halfogyasztás jövőbeni emelkedésére, a piac bővülésére számítanak.

A hetvenes években jellemző, nyolc kiló körüli éves, fejenkénti halfogyasztásról három kiló körülire esett vissza az éves adagunk. Ennek legfőbb oka, hogy a magyarok nem szoktatják rá időben gyerekeiket a halból készült ételekre - nyilatkozta a Vállalkozói Negyednek Kiss András, a fagyasztott tengeri halakkal kereskedő Delforg Kft. értékesítési vezetője.

Horgászokkal jobban fizet

Az 1969 óta halkereskedelemben dolgozó Kiss szerint a magyar háziasszonyok nem tudják elég változatosan elkészíteni a halat, így aztán jószerével csak karácsonykor kerül az asztalra. A decemberi, megnövekedett kereslet ellenére a hazai halpiac tehát továbbra sem erős. Kiss András szakirodalmi adatokra és saját tapasztalataira hivatkozva azonban a halfogyasztás lassú emelkedését prognosztizálja az elkövetkezendő évtizedekre, elsősorban az egészséges életmód iránti növekvő érdeklődés miatt.

A halfogyasztás emelkedését jósolja Semegi Attila is, ám kérdéses, hogy a vásárlói szokások mennyire tolódnak majd el a tengeri halak felé - veti fel a haltenyésztők legfőbb dilemmáját a Balatoni Halászati Zrt. kereskedelmi és horgászturisztikai igazgatója. Érezhető, hogy a jobban iskolázottak tudatosabban állnak a táplálkozáshoz, több halat fogyasztanak. A tendencia pedig emelkedő.

A hal ára a húsfélékkel összehasonlítva rendkívül alacsony, így aztán elvi tartalékok még lehetnének a termelők számára. A gyakorlatban azonban a nagy áruházláncok diktálják az árakat, és mesterségesen alacsonyan tartják azokat - mondta el az igazgató. A termelők pedig nem foghatnak össze ellenük közös árképzéssel, hiszen az már kartellgyanús lenne.

A magyar népesség viszonylag konzervatív gasztronómiai szokásai ellenére Semegi tehát bizakodik. Az igazgató szerint azonnali megtérülésben reménykedőknek nem tanácsos belevágniuk a halbizniszbe. Aki azonban hosszútávon gondolkodik, az sikeres lehet, különösen a szuperintenzív haltenyésztésben. Ez a tevékenység kisvállalkozásként is űzhető, már húsz-harmincmillió forintos beruházás után is bele lehet fogni - tette hozzá az igazgató.

Ami alaposan megnyírbálhatja a haltenyésztéssel foglalkozó vállalkozók nyereségét az a hallopás. Semegi elmondta, cégük évente 350 ezer kilogramm halat telepít a Balatonba, ennek érezhető részét ellopják. Semegi szerint társadalmi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy a horgászok és a Balaton környékén élők kiszűrjék maguk közül a tolvajokat.

A hagyományos mezőgazdasági tevékenység mellett egyéb szolgáltatásokkal is elő kell rukkolnia a tenyésztőnek, ha manapság sikeres akar maradni - esküszik a komplexitásra Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A cégével haltenyésztési, horgásztatási, valamint üdülési és wellness tevékenységet egyszerre folytató Lévai szerint a multifunkcionális tógazdálkodás egyszerre szolgál mezőgazdasági, környezetvédelmi, turisztikai és kulturális célokat - és hoz rendszeres nyereséget.

Az 1500 hektáron működő, hatvan főt foglalkoztató társaság évente 350-500 millió forintnyi árbevételt termel, amelynek 63 százaléka mezőgazdaságból, a maradék pedig a szolgáltatásokból származik. A vállalkozás folyamatosan nyereséges.

A halastavakat jellemző biodiverzitás ugyanis jól fizet: a folyamatosan halászott halak értékesítésén túl a horgászjegyekből, a szállodai és wellnessbevételekből élhet meg egy haltenyésztő cég, munkahelyeket is teremtve - összegezte álláspontját Lévai.

Persze a hallopás nekik is komoly gondot okoz. A rendszeres rabsickodást Lévai a rosszul értelmezett engedékenységgel, és a viszonylag enyhe büntetésekkel magyarázza. Arra, hogy a mezőgazdasági terménylopást mennyire szankcionálják, a vezérigazgató megjegyzi: előfordul, hogy az orvhalász jelenti fel a halőrt.

Braunmüller Lajos

 

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Értékelje a cikket:  Szavazat

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Top KH

Kérdezze szakértőinket

Bognár MihályBognár Mihály

Pályázati tanácsadó
Igazgatóság- vezető, K&H Csoport

Matics PálMatics Pál

Agrárszakértő
K&H Csoport

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Ügyvéd
Egerszegi Ügyvédi Iroda, vezető

Kalmár ZoltánKalmár Zoltán

Kereskedelmi ingatlanos szakértő,
ügyvezető igazgató, Iroda.hu Kft.

Dr. Papp ErikaDr. Papp Erika

Közbeszerzési tanácsadó
Egerszegi Ügyvédi Iroda

Poós MiklósPoós Miklós

Kanoa Consulting Kft.
vezető coach-tréner

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

Szellemi tulajdonvédelmi tanácsadó,
Iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator


Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az Európai Unióban összesen mintegy 25 millió kis- és középvállalkozás működik?

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »