SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágNem várnak növekedést a kkv-kAz Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe szeptemberben 93,4 százalék. A mutató az utóbbi három hónapban érdemben nem változott - közölte a gazdaságkutató intézet kedden. Augusztusban az index 93 százalékon állt, míg tavaly szeptemberben csak 72,7 százalékon. Az Ecostat értékelése szerint a hazai vállalkozások üzleti várakozásai tavaly szeptember óta mérsékelten erősödő optimizmust jeleznek. A 2007 utolsó és 2008 első negyedévére vonatkozó előrejelzések kedvező eleme, hogy a nemzetgazdaság helyzetét pesszimistán megítélő cégek aránya folyamatosan csökken. A saját cég kilátásait stabilnak, illetve javulónak beállítók aránya változatlan.
A rövid távú helyzetértékelésről szóló prognózisokkal összhangban a cégek termelésnövelési előrejelzése alig tér el a korábbiaktól. Hat hónapon belül a tevékenysége bővítését tervezi a kkv-k egyharmada, ezen belül hetven százalékuk öt százalékot el nem érő dinamikával számol. A következő tizenkét hónapban a hazai vállalkozások egyötöde tart a piaci pozícióit megingató verseny kialakulásától. Új, tőkeerős versenytárs megjelenését harmaduk valószínűsíti. A vállalatok körében a versenyhelyzettel kapcsolatban tapasztalható várakozás nem utal a piacvesztéstől való félelem terjedésére. A beszállítói lehetőségek megítélése augusztus óta romlott. A korábbi 31 százalékkal szemben a cégek 26 százaléka bizakodik új kapcsolatok kiépítésében. A hazai kis- és középvállalatok a nemzetgazdaság lassuló fejlődése mellett saját működési feltételeikben nem számolnak kedvező változással. A belföldi kereslet visszaesése, az adó- és járulékrendszer tervezett, számukra hátrányos átalakítása, a magas infláció komoly kihívást jelent a vállalkozások számára - áll az Ecostat összefoglalójában. A kkv-szektor szerint tevékenységük bővítését döntő mértékben a belföldi kereslet elégtelensége, másodsorban a tőkehiány, illetve a bizonytalan gazdasági környezet akadályozza. Fél éven belül a belföldi értékesítési lehetőségek kedvezőtlen változását feltételezi a válaszadók harmada, mérsékelten javuló keresletet egynegyedük prognosztizál. A külpiaci értékesítési lehetőségek megítélése valamivel kedvezőbb a korábbinál. A cégek kétharmada külföldi relációban nem számol változással, egytizedük gyengébb keresleti pozíciókkal kalkulál. A kkv-k közel fele a következő hat hónapban nem számol változással likviditási helyzetét tekintve. A pénzügyi nehézségekkel szembekerülő cégek aránya 25 százalékról 30 százalékra bővült. 19 százalékról 22 százalékra nőtt a javuló likviditással számolók aránya is. A cégek átmeneti fizetési nehézségeiket elsősorban pénzintézeti hitel felvételével, másodsorban fejlesztéseik elhalasztásával tervezik megoldani. Szeptemberben a kkv-k beruházási hajlandóságát összegző index 84 százalékra emelkedett az augusztusi 58, illetve az egy évvel ezelőtti 56 százalékról. A cégek fejlesztési hajlandóságának tendenciája ezzel az eredménnyel emelkedőre váltott. Fordulatról egyhavi adatok alapján persze korai lenne beszélni, bár az elemző szerint ennek lehetősége sem kizárt. A vállalatok beruházási tevékenységét fékező, objektív tényezők között első helyen a bizonytalan jövő szerepel, másodikon az elégtelen hazai kereslet. A cégek által felállított rangsor több hónapja változatlan. Rövid távon a hazai vállalatok kapacitás-kihasználtsága kedvezőbb lehet. Rendelésállományához viszonyítva megfelelő termelési háttérrel kalkulál a cégek fele. Kapacitástöbblet a korábbival megegyezően 44 százalékuknál fordulhat elő. Az igények kielégítéséhez nyolc százalékuk kisebb fejlesztéseket tervez végrehajtani. Szeptemberben a kkv-szektor inflációs prognózisa éves átlagban 6,6 százalék, ami elmarad a reálisan várható mértéktől, illetve a kormány által várt 7,5 százalékos áremelkedéstől. A decemberre vonatkozó fogyasztói áremelkedést a cégek 7,2 százalékra becsülik, ez meghaladja a szakértői konszenzust. A saját termékek, szolgáltatások áremelési törekvése augusztus óta gyengült. A korábbi hat százalékról 4,5 százalékra csökkent az árnövelési szándék. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az MFB Rt. lehet a vállalkozások bankja?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

