SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágAz Up Klub elismeri a sikeres cégeketÁtadták a fejlődő kis- és középvállalkozásokat tömörítő Up Klub elismeréseit Budapesten, a Stefánia Palotában. A legnagyobb éves árbevételt, illetve -fejlődést elérő cégek pénteken kapták meg a díjakat. A tavaly alakult, százmillió forintnál nagyobb árbevételt elérő 36 kis- és középvállalkozást tömörítő szervezet az idén először ítélte oda legnagyobb éves árbevételt elérő, illetve legnagyobb növekedést felmutató tagvállalatának a klub elismerését.
Legnagyobb éves árbevételért az Up Klub elismerő oklevelét kapta a Human Rent Európa Csoport. A munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó csoportnak 2006-ban 9,424 milliárd forintot meghaladó árbevétele volt. Legdinamikusabb fejlődésért a Simba Hungary kft. kapott Up Klub-oklevelet. A mezőgazdasági termékek kereskedelmével foglalkozó Békés megyei cég 2005-ös, 139 millió forintos árbevételét tavaly megnégyszerezte, 675,7 millió forint árbevételt érve el. Az díjátadó ünnepségen Kürti Sándor, az esemény fővédnöke elmondta: az értékalkotás tiszteletet érdemel, a díj ezt kívánja elismerni. Filló Pál, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának tagja elmondta: 2009-ben az adórendszer úgy változik, hogy kevésbé érje meg az adóterheket kikerülni. A politikus szerint "egyszerűbb, átláthatóbb" adórendszer alakul ki. Gábor Miklós, az Up Klub elnöke a miniszterelnöknek címzett, hárompontos petíciót adott át Fillónak. Az Up Klub arra vár választ, hogy mikor oldja meg a kormány az építőipart terhelő körbetartozásokat, miért a negatív diszkrimináció a kkv-körbe tartozó nemzetközi cégek leányvállalataival szemben EU-s pályázatokon. A petícióban megfogalmazták: közbeszerzési pályázatokon előfordul, hogy a győztesnek kihirdetett cég árajánlata többszöröse a valóságos piaci átlagárnak. Arra várnak választ, hogy a kormány mikor akadályozza meg a korrupcióra lehetőséget adó gyakorlatot. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a munkahelyi hiányzások legnagyobb részét a pszichológiai megbetegedések okozzák?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

