SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágLeszámolás helyett mediációViszonylag kihasználatlan lehetőség Magyarországon a mediáció gyakorlata. Kis- és középvállalkozók körében konfliktus esetén szinte ismeretlen a professzionális közvetítők alkalmazása. Egy októberi rendezvény ezen kíván változtatni. A Kamarai Napok programsorozat keretein belül szervezett rendezvény a "Mediáció az üzleti világban" nevet kapta. Az eseményre október másodikán kerül sor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) székházában.
A mediáció (közvetítés) olyan konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, melynek célja a vitában érintett felek egyezségének létrehozása egy semleges, a konfliktusban nem érintett harmadik személy, a mediátor (közvetítő) közreműködésével. Üzleti ellentétek, konfliktusok esetén ma már professzionális mediátorok szakértelme is igénybe vehető. A konferencia célja a vállalkozók tájékoztatása a mediáció két szakterületéről, az üzleti mediációról, valamint a munkaügyi konfliktusok kezeléséről. A rendezvényen olyan szakemberek tartanak előadást, mint Dr. Nagy László, a Német Mediációs Társaság magyarországi ügyvivője, Dr. Kovács Géza, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat igazgatója és Dr. Krémer András, a Rézler Gyula Mediációs Intézet igazgatója.
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 72 milliárd forintot használnak folyamatosan a Széchenyi-kártyások?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

