SzavazásBelépésLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágFellendülő BalatonA balatoni idegenforgalom fellendülésének okairól, az üdülőrégió helyzetéről, fejlesztési koncepciójáról tárgyalt csütörtökön a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) rendkívüli ülése Siófokon. A hamarosan kiírandó turisztikai pályázatokról szakmai egyeztetést kezdenek. Suchman Tamás, a szervezet elnöke az ülésen elmondta, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. privatizációja kapcsán a balatoni önkormányzatok számára kedvező döntés várható, amit a miniszterelnök személyesen jelent majd be a BFT egy másik rendkívüli ülésén. A Balatoni Halászati Zrt.-ben egy tavaszi kormánydöntésnek köszönhetően 33 százalékban tulajdonjog-gyakorlói joghoz jutott a BFT. Az ügylet adminisztrációja várhatóan két-három héten belül lezárul, ettől kezdve a tanács részt vehet a cég munkájában - tájékoztatta az ülést a tanács elnöke.
Suchman kifejtette, hogy az idei balatoni szezon vendégforgalmának kedvező alakulásában a tartós meleg mellett az is szerepet játszott, hogy a konkurens tengerparti üdülőhelyek árai emelkedtek. Megváltoztak az üdülési szokások is, több hetes nyaralások helyett inkább hosszú hétvégéket töltünk pihenéssel. A helyi önkormányzatok és vállalkozók sokat tettek a minőségi szolgáltatások megteremtéséért, a magyar média legtöbb szereplője a korábbiaknál sokkal lojálisabban viszonyult a Balaton ügyéhez. Az MTV elnökével rövidesen kiértékelik a balatoni főszezon tapasztalatait, amikor a tévécsatorna naponta közvetlenül közvetített az üdülőövezetből. Tárgyalnak a folytatás lehetőségeiről is - tette hozzá a tanács elnöke. Magyarországon az idegenforgalom részesedése a GDP-ből 8,7 százalékos, elmarad a kívánatos tíz-tizenkét százaléktól. Nem csak a balatoni régió, hanem az ország érdeke is az üdülőrégió gyorsabb fejlődése. Hozzátette, az uniós forrásokért folytatott küzdelemben kezd megszűnni az egyenlőtlenség a régiók és a BFT között. Sárdi Árpád, a Somogy megyei Területfejlesztési Tanács képviselője kifogásolta, hogy a három érintett dunántúli régió "hihetetlenül keveset" szánt (Dél-Dunántúl 2,7 milliárd forintot, Közép-Dunántúl 1,7 milliárd forintot, Nyugat-Dunántúl 160 millió forintot) az üdülőövezet pályázható támogatásaira a kereteiből. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a régiónak a jelenleginél lényegesen jobb tárgyalási pozíciókat kell elérnie a 2009-2010-es évekről szóló tárgyalásokon. A zánkai ifjúsági centrummal kapcsolatban Suchman Tamás méltatlannak nevezte, hogy az egyedülálló adottságokkal rendelkező állami terület fejlesztése első körben nem kerülhetett a kiemelt projektek közé. A BFT ülése felhatalmazta az elnököt arra, hogy lépéseket tegyen a zánkai projekt kiemelt státuszának eléréséért. Az üdülőcentrum két kezelője, a szociális és munakügyi, valamint az oktatási tárca levélben, illetve delegált útján jelezte, hogy a törekvést indokoltnak tartja. A balatoni régió fejlődését értékelő előterjesztést a tanács átdolgozásra visszaadta azért, hogy abban a negatív jelenségek mellett hangsúlyosabban szereljenek az utóbbi idők pozitív tendenciái is. A hozzászólók egyebek közt azt szeretnék viszontlátni az anyagban, hogy egyre pezsgőbba Balaton kulturális élete, növekszik a befektetői kedv a térségben, javult az üdülőövezet megközelíthetősége. Bár a tömegturizmus hanyatlóban van, kezdi elfoglalni a helyét a minőségi turizmus. Az előterjesztés elfogadott ténymegállapításai szerint az utóbbi években valamivel nőtt a régió népsűrűsége, jelentősen emelkedett népességének átlagéletkora. A mintegy 170 ezer üdülőingatlan-tulajdonos között 45 ország állampolgárai lelhetőek fel. A régióban növekszik a munkanélküliség, és csökkent az egy főre eső adózott jövedelem, ami már korábban is az országos átlag alatt volt. A közművelődési-kulturális infrastruktúra szétaprózódott, de kedvezőtlen hatással van a térségre az is, hogy intézményrendszere három régióhoz tartozik. A Balaton régió a hazai turisztikai vendégforgalomból kereskedelmi szálláshelyeket tekintve 16,3 százalékkal, a regisztrált magánszálláshelyek esetében negyven százalékkal veszi ki a részét. Az utóbbi tíz év alatt 839 ezerről 1 138 ezerre nőtt kereskedelmi szálláshelyeinek vendégforgalma. Míg korábban a külföldiek túlsúlya volt jellemző, 2006-ban fordult a kocka, azóta tovább növekedett a belföldi vendégek aránya. A korábban átlagon felül fejlettnek számító partmenti övezet az elmúlt években folyamatosan veszített előnyéből. Az utóbbi években bekövetkezett leglátványosabb változás, hogy míg 2000-ben még 4769 idegenforgalmi vállalkozás működött a régióban, 2006-ra 1948-ra csökkent a számuk. Az üdülőkörzet az első Nemzeti Fejlesztési Terv időszakának fejlesztési forrásaiból az országos átlag mindössze hatvan százalékából részesült, belevéve a BFT-n keresztül érkező forrásokat is. Látványosan javult a Balaton vízminősége, átlagon felüli a régió infrastrukturális ellátottsága, és igen kedvezőek a levegőminőségi adatok is. Az üdülőrégió levegőszennyezettsége mintegy fele a fővárosinak - áll a balatoni régió fejlődésének értékelésében. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
"Az iWiW kitaposta az utat a Facebooknak" - interjú Szabó Mártonnal, az iWiW távozó alapítójával II.rész
Szabó Mártonnal, az iWiW leköszönő vezetőjével készített interjúnk második...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy korábban a spanyol fejlesztők 40-50 százaléknyi készpénzt kértek az apartmanokért a magyar befektetőktől,s manapság már 20 százalék önrész is elég?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

