Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.09.07 12:31:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Ezermilliárd gazdaságfejlesztésre

Hazánk fejlesztési lehetőségeiről beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön Székesfehérváron, a Közép-dunántúli és a Nyugat-dunántúli regionális fejlesztési tanács elnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Magyarország tizenöt operatív programjából Brüsszel tizennégyre már igent mondott. A társadalmi megújulás operatív programja még elbírálásra vár, de rövidesen ebben is döntésnek kell születnie - mondta a tájékoztató apropójáról Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: az Európai Unióban Magyarország volt az első ország, amely már pályázatot is ki tudott írni, mégpedig rögtön gazdaságfejlesztési programokra. Mint mondta, ebben része van annak, hogy a tervezést sikerült nagyon korrekt, tisztességes párbeszédre alapozni, s arról konszenzust kialakítani.

A miniszterelnök szerint komoly párbeszéd előzte meg a tervezést

Amikor az élet valóságos dolgairól, a közösség érdekeiről van szó, a helyi politikusok pontosan tudják, hogy az okos párbeszéd és az okos megállapodás viszi előre a térséget - hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: csak fejlesztésből, csak beruházásból lehet új értéket teremteni.

Elmondta, az év végéig egymás után hirdetik meg az új fejlesztési programokat - a munkahelyteremtéstől, a közoktatás megújításán át a kis- és közepes vállalkozások támogatásáig -,  amelyekre csak ebben az időszakban mintegy ezer milliárd forint lesz fordítható. Kérdésre válaszolva elmondta: a folyamatban Brüsszel jó partnerünk volt. A vele való együttműködés jóhiszeműségen és szakmai partnerségen alapult.

Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy az akcióterv szerint a régió 2007-2008-ban hetvenmilliárd forintra pályázhat. Az Új Magyarország Fejlesztési terv startját a régió sikerrel vette: eddig 108 milliárd forint támogatást nyertek el. A benyújtott 47 regionális javaslatból a kormány 36-ot támogatott, ebből tizet továbbfejlesztésre javasolt.

Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke arról tájékoztatott, hogy a régió ötven projektjét elfogadta, tizenegyet pedig továbbfejlesztésre javasolt a kormány. Mint mondta, a régióban - az M7-es autópálya fejlesztése nélkül -  2007-ben mintegy 170 milliárd forint uniós forrásra lehet pályázni.

(MTI)

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a The Guardian becslése szerint Magyarországon évi 480 millió forint áfát csalnak el vállalkozások azzal, hogy unión belüli látszatkereskedelmet folytatnak?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »