SzavazásBelépésLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágÚjabb Start kártyák igényelhetők július elsejétőlAz első évben teljesen járulékmentesen, a második évben összességében 15 százalékos járulékkal foglalkoztathatók július 1-jétől az ötven év feletti vagy a csak alapfokú végzettséggel rendelkező tartósan álláskereső személyek. Ennél alacsonyabb, de még mindig jelentős járulékkedvezményt vehetnek igénybe július 1-jétől azok a munkáltatók, akik életkortól, iskolai végzettségtől függetlenül tartósan álláskereső személyt alkalmaznak. Tartósan álláskeresőnek számít az a személy, aki a kártya kiváltását megelőző 16 hónapból 12-ben nyilvántartott álláskereső volt. Ez a kedvezmény illeti meg azokat a munkáltatókat is, akik a gyes, gyed, gyet vagy ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül munkát vállaló dolgozókat alkalmaznak. Ezt az alacsonyabb járulékot kell fizetni az olyan kedvezményezettek felvételekor is, akik gyermekük egy éves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni. Ez a kedvezmény az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos járulékfizetési kötelezettséget jelent. A kártyával rendelkező foglalkoztatója ezen kívül két évig mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetése alól is. A kedvezményezettek a Start Plusz és Start Extra kártyát válthatják ki az adóhatóságnál. Ezzel a kártyával jelentkezhetnek annak két éves érvényességi ideje alatt akár több munkáltatónál is, és a munkáltató ennek alapján veheti igénybe a járulékkedvezményt.A kedvezmény az öregségi nyugdíjkorhatárig vehető igénybe, ez főként az ötven év feletti, illetve a csak legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező, vagy általában a tartósan álláskeresők esetében érdekes. A Start kártya alaptípus egy korábbi intézmény, ezt a fiatalok vehetik igénybe. Ez is két éves időszakra szóló kedvezmény, azzal, hogy a pályakezdő 25 éves koráig, felsőfokú végzettség esetén 30 éves koráig használhatja a kártyát. A pályakezdőket alkalmazó munkáltatók a Start Plusszal egyező, az első évben 15, a második évben 25 százalékos járulékfizetésre jogosultak. Az új kártyák viszont annyiban eltérnek a már korábban alkalmazott Start kártya alaptípustól, hogy a kedvezmény egységesen a minimálbér kétszereséig alkalmazható. A fiataloknál általában a minimálbér másfélszereséig jár a kedvezmény, csak a felsőfokú végzettségűeknél a minimálbér kétszereséig. A társadalombiztosítás a kedvezményezettek után sem kap kevesebb járulékot, mert a Munkaerőpiaci Alap eddig is finanszírozta a kedvezményt. A két új kártyatípus finanszírozásához európai uniós forrásokat is igénybe kíván venni a szaktárca. A becslések szerint 2010-ig 40 milliárd forintot jelenthet ez a kiadás, és 42 ezer személy foglalkoztatását segítheti elő. A múlt év végéig még általánosan igénybe vehették az egy éves járulékmentességet a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket alkalmazó mikro-, kis-, és közepes cégek, civil szervezetek. Az új forma általánosságban csak a hosszabb ideje regisztrált álláskeresőket vonja be a programba. A múlt évben rendelkezésre álló lehetőséget leginkább a mikro- és kisvállalkozások használták ki. A kedvezmény révén már novemberig 14 ezer álláskereső jutott munkához. A kedvezmény szerint egy évig társadalombiztosítási, munkáltatói járulék, egészségügyi hozzájárulás megfizetése nélkül foglalkoztathatták a felvételekor legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket, de vállalniuk kellett azt is, hogy további egy évig a szokásos járulékokkal tovább foglalkoztatják ezeket a munkavállalókat. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a bíróság a foglalkoztatott kérésére is gyakran minősíti munkaviszonnyá a vitás jogviszonyt?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

