Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

 

2007.06.27 13:31:00 -

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Művészetpártolás vállalati pénzekből

Évente legalább száz kortárs művész főműveinek megvásárlását tervezi vállalatok finanszírozásával a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, amely ily módon öt év alatt Nemzeti Kortárs Gyűjteményt kíván létrehozni - jelentette be Kovács Gábor kedden Budapesten az MTI-nek.

A kezdeményezés célja a művészet, a művészetpártolás, a gyűjteményépítés és a jótékonysági tevékenység összekapcsolása a vállalati felelősségvállalás szellemében - hangsúlyozta a KOGART Házat működtető alapítvány létrehozója. Hozzátette, az elmúlt 30-40 év "igen ínséges" kortárs művészeti világában kialakult "hézagot" kívánják megszüntetni azzal, hogy létrehozzák a kortárs magyar képzőművészeti gyűjteményt.

Mint mondta, a projekt pénzügyi alapját Magyarországon működő vállalatok felajánlásaiból tervezik megteremteni. A pénzgyűjtés keretében az év végéig várják a cégek adományait, s az így összejött - reményeik szerint legalább - százmillió forintból száz kortárs művész egy-egy alkotását vásárolják meg. A műveket decemberben mutatják be a nagyközönségnek. A vállalatok egy-öt évig vállalhatnak kötelezettséget legalább évi egymillió forint - adókedvezménnyel járó - felajánlására - tette hozzá Kovács Gábor.

Emellett szeptemberben jótékonysági szervezetek számára pályázatot írnak ki, s a jelentkezők közül kiválasztott 25 szervezet javára egy-egy műtárgyat árvereznek el. Kovács Gábor ismertetése szerint a megvásárolt száz alkotásból sorsolás útján választják ki azt a 25-öt, amely karácsony másnapján a kalapács alá kerül, és sorsolással döntik el azt is, hogy mely szervezet melyik műalkotás eladásából származó bevételt kapja meg.

Mint megjegyezte, az alapítvány a későbbiekben "szívesen visszavásárolja a műtárgyakat annak érdekében, hogy a gyűjtemény egyben maradjon". A évi száz kortárs alkotás kiválasztására szakmai zsűrit kér fel a KOGART Ház - mondta Kovács Gábor, aki azonban "az objektivitást biztosító" zsűri tagjainak nevét nem árulta el. A KOGART Ház alapítója hangsúlyozta, reméli, öt év elegendő lesz ahhoz, hogy "az összes nagynevű, nagy klasszikusunk" bekerüljön a gyűjteménybe.

Kovács Gábor az MTI-nek elmondta, hogy az öt év alatt egy művésztől több alkotást is vásárolhatnak. Ha pedig a tervezettnél sikeresebb lesz a pénzgyűjtés, akkor eldöntik, hogy több művésztől vásároljanak, vagy nagyobb értékű műtárgyakat válasszanak ki. A Nemzeti Kortárs Gyűjtemény szervező és jótékonysági bizottságában művészek, vállalatvezetők és nagykövetek foglalnak helyet.

(MTI)

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy tavaly 3,4 milliárd euró működő tőke érkezett az országba?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »