SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágGyorsabb lesz a cégalapításAz Országgyűlés módosította a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és az általános forgalmi adóról szóló törvényeket - tájékoztat az MTI. A jogszabály alapján a cégalapítás ideje 2008. július 1-től - ha az alapítók az egyszerűsített eljárás mellett döntenek - egy munkaórára csökken. Lehetővé válik továbbá, hogy a társaságalapítással összefüggő feltételeket egy helyen, az eljáró ügyvéd előtt teljesítsék. Ezzel el lehet kerülni a jelenleg szükséges közjegyzői és banki eljárást. Az Országgyűlés elfogadta a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló törvényjavaslatot. A törvény fontos eleme, hogy emelkedik a kötelező könyvvizsgálathoz szükséges összeghatár; ezt nettó 50 millió helyett minimálisan évi nettó 100 millió forint bevételhez, illetőleg legalább 50 alkalmazotthoz köti az előterjesztés. A jogszabály legtöbb paragrafusa 2008. január 1-jén lép hatályba. Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását is, amelyet Vidorné Szabó Györgyi és Molnár Albert (mindketten MSZP) kezdeményezett. A törvény szerint kísérő okmányt kell kiállítani a termék harmadik országba történő kiléptetésének igazolásáról. A jogszabály július 1-jén lép hatályba. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy egy amerikai felmérés szerint a tengerentúli kkv-k 94 százaléka használja az internetet munkája során?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

