SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágKönnyített pálya az e-kereskedelemnekMind a fogyasztóknak, mind a kis- és középvállalkozásoknak kedvez az elektronikus kereskedelmi törvény módosítása. Ezentúl tilos e-mailben engedélyt kérni hirdetések küldéséhez, viszont nem lesz kötelező üzlethelyiséget nyitni azoknak a cégeknek, amelyek az interneten keresztül folytatnak kereskedelmi tevékenységet. Solymár Károly, a GKM Infokommunikációs és e-Gazdasági Főosztályának vezetője a Vállalkozói Negyed kérdésére elmondta, hogy két területet változtat meg jelentősen a módosítás. Mivel ezelőtt minden internetes csomagküldő szolgálatnak kötelező volt üzlethelyiséget nyitni, sok vállalkozó kedvűt visszafogott az előírás, aki pedig üzlethelyiség nélkül mégis folytatta a tevékenységet, komoly bírságokra számíthatott. A törvénymódosítás ezt a kötelezettséget eltörli, így a kis- és középvállalkozások megszabadulnak bizonyos anyagi terhektől és a bírság lehetséges kiszabásának félelmétől. "Nem szabad, hogy beszorítsuk a cégeket ebbe az életszerűtlen megoldásba" - mondja Solymár Károly. Az üzlethelyiséggel kapcsolatos módosítás 2008. március 31-én lép életbe. Az internetet gyakran használó fogyasztók bizonyára értékelni fogják a törvény spamekre vonatkozó módosítását. Nemcsak e-mailben, de SMS-ben, MMS-ben és telefaxon sem lehet ezentúl kérni engedélyt arra, hogy hirdetéseket küldhessenek a címzett elérhetőségeire. Emellett a spamek felderítése is hatékonyabbá válik. A hirdetők számtalan olyan módszerrel rendelkeznek, amelyek segítségével reklámcélú leveleik első pillantásra nem látszanak spamnek. Ezentúl az ilyen eltévedt és magánlevélként feltüntetett e-mailek is jobban kiszűrhetőek lesznek, és nemcsak a termékét népszerűsítő céget büntethetik meg, hanem azt is, aki továbbítja a kéretlen e-maileket. A spamekre vonatkozó szigorítás a kihirdetéstől számított 30 napon belül lép életbe, amely előreláthatólag a nyár folyamán történik meg. Solymár Károly szerint az üzlethelyiségek fenntartási kötelezettségének megszüntetésével emelkedhet a piacra lépők száma az elektronikus kereskedelemben. Mivel alacsonyabb költségekkel lehet megkezdeni a tevékenységet, és 2008. március 31-től már bírságok kiszabásától sem kell tartani, előreláthatólag többen mernek belevágni az internetes kereskedelembe. Korábban: |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IP-telefónia rendszert a kkv-k 10 százaléka sem használja?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

