SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágZöld innovációs központ nyílt NagypálibanA megújuló energiaforrások alkalmazásának, bemutatásának és az ide vágó innovációs folyamatok szervezésének nyugat-dunántúli ökocentrumát avatták fel a Zala megyei Nagypáliban szombaton; a beruházás költsége 160 millió forint volt, amelynek 90 százalékát uniós támogatásból finanszírozták. Az Ausztria-Magyarország Interreg III A programon belül, 10 hónap alatt készült el a modern vonalú, kétszintes megújuló energia-központ az észak-zalai kisközségbeli Öko-völgyben. Nem vezet ide elektromos kábel és fűtőtest nélküli az épületbelső: a létesítmény energiaszükségletét 140 négyzetméteres felületű, kettős hasznosítású napelemrendszer, szélgenerátor, pellet-égető kazán és földhő biztosítja. Köcse Tibor polgármester elmondta: az évtized legnagyobb fejlesztése a községben az alternatív energiák alkalmazására való fokozatos áttérés. Az első állomás a faluház és polgármesteri hivatal bio-szolár fűtése volt, ami évi 2 millió forint megtakarítást hoz. Készek a tervei az áramot is termelő biogáz-erőműnek és kijelöltek egy ehhez szükséges agrár-energetikai mintaterületet is. Továbbá a völgyben öko-, élmény- és agro-turisztikai központot kívánnak létesíteni az évtized végére, mindehhez pályázati forrásokat is igénybe véve. Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke szerint országosan is példaértékű a kisközség vállalkozása. Reményét fejezte ki, hogy uniós pénzekből jelentős hányad jut majd a megújuló enegiaforrásokat hasznosító hasonló beruházásokra. A güssingi (Burgenland) minta és szakmai együttműködés alapján pályázó Nagypáli egyik projektpartnere,a Zala megyei Fejlesztési Kht. ügyvezetője, Kasza Sándor mutatta be a megújuló energiaforrások ökocentrumát. A centrum nemcsak hasznosítási mintául szolgál a nyugati régióbeli érdeklődők számára, hanem 6-8 alternatív energetikai tervező-kivitelező vállakozásnak, potenciális befektetők és önkormányzati vezetők találkozóinak, work-shopoknak és szakmai tanfolyamoknak, tanácsadásnak is helyet ad. Az osztrák projektpartnereket képviselő Peter Vadász, a megújuló energiákat évek óta alkalmazó és azok központjául is szolgáló Güssing polgármestere a környezet- és energiagazdálkodás, egyben az önkormányzati költségvetés komoly nyereségének nevezte az alternatív áram- és hőtermelést. Elmondta, hogy 1-2 év múlva már nemcsak települése, hanem Burgenland is függetleníti magát a fosszilis és más környezetkárosító energetikai rendszerektől. (MTI)
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy először bizalmat kell ébreszteni az érdeklődőben ahhoz, hogy vásárlókká váljanak?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

