SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágA kulcsszó: klaszteresedésVárhatóan a nyár végén jelennek meg a Pólus-program első pályázati kiírásai. A vállalkozásoknak már most érdemes lehet azonban partnerek után nézni, hisz az együttműködés a siker egyik záloga lehet. A Pólus-prgram célja, hogy a kkv-k exportképesebbé váljanak, a gazdaság főváros-központúsága csökkenjen, és hogy az innovatív, magas hozzáadott értékű tevékenységek erősödjenek. A 8 várost és környezetét (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém) érintő programban alapvetően kétféle támogatási irány lesz: a vállalkozásfejlesztés és a minél kedvezőbb üzleti környezet megteremtését szolgáló horizontális fejlesztések. A fő forrást a Gazdaságfejlesztési Operatív Program jelenti, de más (mindenekelőtt a Regionális, a Társadalmi Megújulás és a Társadalmi Infrastruktúra) Operatív Programokból is lesznek idevonatkozó pályázatok. 2013-ig mintegy 500-600 milliárd forintnyi támogatás lesz elérhető a Pólus-program keretében. A kisvállalkozások általában méretükből adódóan nemzetközi szinten nehezen érvényesülnek, sokszor a pályázati pénzekből is kevésbé tudnak részesedni. Ezt a piaci hátrányt a tervek szerint a hálózatosodás és a "klaszteresedés" orvosolhatja a Pólus-programban. Egy klasztert kkv-k, kutatással foglalkozó szervezetek vagy felsőoktatási intézmények alkothatnak együtt. Ezeknek a klasztereknek a tagjai pályázhatnak majd a támogatásokra. Csabina Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal főosztályvezetője a Vállalkozói Negyed kérdésére elmondta, szeretnék kiszűrni a csupán a kecsegtető pályázati források kedvéért, nem valós piaci igényeken alapuló ál-együttműködéseket. A klasztereknek így egy nyáron felálló akkreditációs rendszeren is meg kell majd felelniük. Júliusig létrejön egy segítői hálózat is, ami éppen a kkv-kat támogatja majd az együttműködő partnerek felkutatásában. A hálózatnak minden pólus-városban lesz majd egysége, így helyben tudják majd ösztönözni a klaszteresedést. A rendszer az ígéretek szerint kis költséggel fog működni, nem kell tehát attól félni, hogy a pályázati pénzeket elszívja egy bürokratikus intézmény. A vállalkozások emellett a városi pólus-irodákban, a kamaráknál illetve a helyi vállalkozásfejlesztési központokban is érdeklődhetnek lehetséges partnerek iránt - be lehet kapcsolódni meglévő klaszterekbe, és természetesen újakat is létre lehet hozni. A kormány által a július végén elfogadott akciótervek alapján az első Pólus-pályázatokat innovációs és technológiai parkok támogatására írják ki. Gyura Gábor
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy először bizalmat kell ébreszteni az érdeklődőben ahhoz, hogy vásárlókká váljanak?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

