SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokElkezdődött a kiállítási szezonMíg nyugaton már a szakmai kiállítások lázában égnek a társaságok, addig hazánkban jóval kisebb az érdeklődés. Ez azért is érthetetlen, mivel a nemzetközi tapasztalatok szerint a vásárok kapcsolatépítésre, vevőszerzésre is kiválóan alkalmasak, írja a Világgazdaság. Mára már egy szektor kiállítása sem hiányzik a palettáról, igaz, nemzetközi szinten jóval nagyobb a választék. Ám míg egy hazai kiállítást akár százezer forintból meg lehet úszni, addig a nemzetközi jelenlét néhány százezertől indul, de sokkal több például az egyedi stand. Egy alapos piacfelmérést követően a többletköltség ellenére is megérheti nekivágni. Aki mégis itthon maradna, már nem csak a Hungexpóra mehet, egyre több a regionális rendezvény. Így egy dunaújvárosi cégnek is érdemes lehet egy soproni kiállításon megjelenie, ha a termékeit országosan, például nagykereskedésen keresztül értékesíti. A kisvállalkozásoknak ráadásul fontos ugródeszka lehet egy ilyen regionális rendezvény, hiszen partnerei számát ezen keresztül is számottevően növelheti. A sikeres jelenlét alapvető feltételeihez tartozik a központi hely, amely egybeesik a látogatóáramlási utakkal, a látványos stand (akár olyan extrákkal, mint a mozgó rész vagy a zene), a jól összeválogatott szórólapok, a mosolygós hoszteszek, az üdítő, kávé és az ajándéktárgyak. Emellett vannak tipikus hibák, melyeket a kiállítók elkövetnek: közülük is a leggyakoribb, hogy nem veszik komolyan az ügyfelet, pedig elvileg minden látogató potenciális vásárlónak számít. Nagyon fontos az is, hogy a cég a meglévő és lehetséges partnereinek minden esetben küldjön meghívót a kiállításra, ez ingyen belépőt is tartalmazhat, írja a Világgazdaság.
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy összességében a kkv-k üzleti helyzete - saját megitélésük szerint - kis mértékben romlott uniós tagságunk óta?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

