SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásFolytatódnak a határon túli együttműködésekElsősorban indirekt módon kapcsolódhatnak be a vállalkozások a tagállamok együttműködését célzó, eddig rendkívül sikeresnek bizonyult Interreg programba, ahol többek között klaszterek alakításával, vagy az összefogó önkormányzatok fejlesztéseinek beszállítóiként profitálhatnak a közösségi kezdeményezésből – derült ki a témában a napokban rendezett konferencián. Az elmaradott határmenti térségek számára új lehetőségeket kínálnak a határmenti együttműködések, de bármely országrész önkormányzatai vagy kis- és középvállalkozói is ígéretes terepet találhatnak itt az eurorégiókhoz való kapcsolódás révén. Ennek megfelelően nincs is olyan megye jelenleg Magyarországon, amely tagja ne lenne valamely eurorégiónak - mondta el bevezető előadásában dr. Répássy Helga, az Országos Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese a Joint Venture Szövetség által szervezett konferencián. Az Európai Unió határon átnyúló projektekre szánt pályázati rendszere, az Interreg III intézkedései közül a források nagy része (67 százaléka) a határmenti együttműködéseket támogatja (III/A). 27 százalékkal részesülnek a forrásokból a bármilyen földrajzi fekvésű, de transznacionális projektek, a fennmaradó 6 százalékból pedig a régiók közötti gazdasági kapcsolatépítést támogatja a közösség. Az elnökhelyettes asszony kiemelte: 2006-tól az Interreg még nagyobb hangsúlyt kap, amennyiben a kohéziós politika harmadik célkitűzésévé válik, egyúttal a kis- és középvállalkozások, a turizmus és a kereskedelem szektorjaiban nyújthat nagyobb lehetőségeket. A végrehajtásért felelős Váti Kht. vezérigazgatója, Csanádi Ágnes a III/A intézkedés, vagyis már lezajlott és aktuális, határon átnyúló projektek állásáról tájékoztatta a konferencia résztvevőit. Várhatóan márciustól ismét meghirdetik a Magyarország-Románia-Szerbia-Montenegró közötti együttműködést célzó pályázati kiírást, ezúttal 1,5 milliárd forintos kerettel. Az újbóli hirdetést a korábbi pályázatnál tapasztalható aktív magyar részvétel indokolja, melynek során a rendkívül nagy arányú (90 százalékban) formai hibás pályázatok ellenére 7 milliárd forráshoz jutottak (a teljes 12,3 milliárdos keretből) a magyar résztvevők. 2004-2006 közötti tervezési időszak
Forrás: Váti Kht. Az elmúlt két év pályázatainak tapasztalatai alapján kirajzolódtak az Interreg program alapvető különbségei is a többi pályázati rendszerhez képest. A több országból egyszerre pályázókat rendkívül eltérő felkészültségi szint jellemezte, és a forrásfelhasználás szabályai is Ennek ellenére egy korábban nem jellemző területen valós partnerségen alapuló együttműködések születtek. [PAGEBREAK]A pozitív tapasztalatok mellett azonban további fejlődésre van szükség a projektek részéről az innovációs szint terén, a végrehajtás terén pedig a bürokrácia csökkentésében, valamint az egységes meghirdetésben és költségelszámolásban. Csanádi Ágnes azt is fontosnak tartotta kiemelni: az Interreg pályázatai nem az egyes vállalkozások gazdasági fejlődésének célját szolgálják, hanem a szomszédos viszonyok erősítésével indirekt módon segíthetnek a profitorientált társaságoknak. Ez utóbbi kijelentést erősítette meg előadásában Harald Ladich, a burgenlandi fejlesztési hivatal elnöke is, aki egyben részletesen is bemutatta, hogyan tudnak profitálni az Interreg kiírásokból a vállalkozások. A III/A (határmenti régiók együttműködése) kiíráson belül a második intézkedés a vállalati hálózatok támogatását szolgálja, így ennek keretében a klaszterek juthatnak például a határon átnyúló működéshez szükséges személyzeti, irodai és eszközköltségeik fedezetéhez. Egy másik példa lehet a turizmus terén létrehozott együttműködés, mint amilyen a Burgenlanddal közös wellness-klaszter, amely a Fertő-tó elérhetőségének, közlekedési infrastruktúrájának javítását tűzte ki célul. Itt a kivitelezésre kiírandó tenderen juthatnak a vállalkozók megrendezéshez. A regionális és a határon átnyúló fejlesztések nem csak az Interreg kezdeményezésnek, de az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Alap által alkotott támogatási formának is a prioritásai közé tartozik. Iglói Gabriella, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal képviseletében beszámolt arról, az új pályázati kiírás már megjelent a hivatal honlapján, és ennek keretében önálló projektekkel Magyarország 19,9 millió euróra pályázhat. A legközelebbi leadási határidő 2006. március 31., egyébként minden szeptember és március vége. A pályázati keretösszeg szintén nem fordítható a vállalkozások gyarapodására, azok csak közcélú projektekre pályázhatnak, a beadványokat magyar nyelven várják. Jóri-Molnár Anikó
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint már csak idő kérdése az iparűzési adó eltörlése?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

